Nemrég jelentette be, hogy visszatér az X-Faktorba, ennek kapcsán megkereste a Blikk, és barátjáról, Norbiról is megkérdezte. Február óta már nincsenek együtt.
A Reggeliben is beszélt a szakításról, nem éli meg negatívan, mivel közös döntés volt:
Nehéz hónapok vannak mögöttünk, de be kellett látnunk, hogy már nem működik tovább a kapcsolatunk, így szép csendben elengedtük egymást. Mindketten nagyon sokat dolgozunk, és már nem tudtunk elég időt fordítani egymásra, ami megviselte a kapcsolatunkat. Átbeszéltünk mindent, és a különválás mellett döntöttünk
– mondta az énekesnő, aki Amerikába repült kiheverni a szakítást.
Amerikába már szinte hazajárok, és rendkívül feltölt minden egyes alkalommal, amikor kiutazom. Most közel két hónapot tartózkodtunk kint, megpróbáltam mindent elrendezni a lelkemben, hogy mire hazajövök, tiszta lappal indulhassak. Rengeteget kirándultunk, várost néztünk, és ismerkedtünk a helyiekkel. Az angol is egyre jobban megy.
Most egyébként is annyi dolga van, hogy nem sok ideje marad a magánéletére koncentrálni:
Az idei év tele van feladatokkal, többek közt az X-Faktorral, ami egész embert kíván. Hiszen nemcsak az élő show, hanem az előkészületek és a háttérmunkák is embert próbálóak, ami mellett nemigen jut idő a magánéletemre. Örülök, ha az énekesnői karrieremet is tudom majd építeni, de nagyon nehéz összehangolni a fellépéseket és a stúdiómunkákat.
Kiemelt kép: Instagram / @gigiradics