Élet-Stílus

Péniszének mérete miatt gyilkolt az orosz férfi

Egy Volgográd melletti kávézóban találkozott a 29 éves Marina Kovalenko egy férfivel. Koalenko három gyerek édesanyja, két lányé és egy fiú, egyikőjük sincs még 11 éves.

A randi után a meg nem nevezett 25 éves férfi felajánlotta nőnek, hogy hazakíséri, és Kovalenko ebbe beleegyezett. A férfi elvitte a bérelt garázsához és ott lefeküdtek egymással. Ekkor azonban sötét fordulatot vett a randi, a nő ugyanis „elkezdett nevetni a férfi péniszének méretén”, amit a férfi nagyon rosszul fogadott, úgy érezte megalázták, ezért „megfojtotta Kovalenkót , a holttestet elvitte az erdőbe és ott elásta” – közölte a rendőrség.

A nő barátai jelentették a hatóságoknak az eltűnését, a rendőrök gyorsan rá is találtak a férfire. Aki az elején még azt mondta, hogy a kávézóból külön mentek el, de a térfigyelő kamerák felvételein jól látszott, hogy hazudik, és hogy bementek a garázsba, de onnan már csak a férfi jött ki élve.

A bizonyítékokkal szembesülve a férfi megtört, bevallotta, hogy meggyilkolta a nőt, és azt is megmutatta, hogy hol temette el.

A férfinek eddig nem volt dolga a rendőrséggel, most azonban akár 15 évre is börtönbe kerülhet.

(via vt.co, kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik