Élet-Stílus

Elárasztották az Instagramot a H&M-ellenes posztok. Ezért mentek neki

Beperelte a graffitis Jason „REVOK” Williams a H&M-et, mert jogtalanul használta fel az egyik alkotását, és a fogyasztókban az a képzet alakulhat ki, hogy kapcsolat van a művész és a ruhamárka között. Ezért azt kérte a kereskedőtől, hogy hagyja abba a – talán leginkább az Instagramról ismert – New Routine nevű sportruházatának reklámját, amit Brooklyn Williamsburg negyedének egyik sportpályáját szegélyező falánál készítettek el, amin Revok festménye látható.

A H&M erre elég idegesen válaszolt, miszerint REVOK alkotása igazából egy bűncselekmény eredménye, szerzői joga nem lehet rá, így nem igényelhet tőlük kártérítést. Ráadásul, írták közleményükben, nem is ők, hanem egy felbérelt ügynökség készítette el a reklámkampányt. Ők pedig megérdeklődték a New York-i városfejlesztési osztálytól, hogy kell-e engedélyt kérniük REVOK-tól vagy sem. Onnan pedig azt a választ kapták, hogy a kézilabdapálya szélére felfestett graffiti jogtalanul lett ott elhelyezve, vandalizmus, ami ott történt, ezzel megkárosította a graffitis a város tulajdonát. Röviden: szívesen mennek perre az alkotó és ügyvédjei ellen – számolt be az estről a HypeBeast.

A H&M közleményét hatalmas felháborodás követte, az Instagramot és más platformokat is elárasztottak a ruházati cég bojkottjára való felszólítások.

https://www.instagram.com/p/BgXKPJ_n1D3/

Talán épp emiatt a svéd vállalat visszakozott egy újabb közleményben, amiben már arról írtak, hogy tisztelik a művészetet, valósuljon az meg bármilyen platformon is. Így a streetart jogosultságát sem akarták megkérdőjelezni. Hozzátették, a pertől inkább elállnának, és szívesen megegyeznének a művésszel.

A H&M egyébként minden felületéről eltávolította ezt a reklámját.

Kiemelt kép: Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik