Élet-Stílus

64 éves és fürdőruhamodell. Így tesz azért, hogy úgy nézzen ki, mint egy 20 éves

A Sport Illustrated minden évben kiválasztja azokat a modelleket, akiken a legjobban áll a fürdőruha és külön kiadványt készít el a közreműködésükkel. A bikinikatalógusban szerepelt már többek között Elle Macpherson, Chrissy Teigen vagy éppen Palvin Barbara és Mihalik Enikő is.

Christie Brinkley sem először szerepel a magazinban, a debütálása még 1979-ben történt, 13 éve nem készültek róla bikinis képek, nemrég azonban visszatért. És enyhén szólva se úgy néz ki, mint egy hatvanas éveit taposó nő, sokkal inkább, mint egy húszas éveiben járó. És hogy mi a titka?

Először is, hogy már régóta nem diétázik.

Az elején kipróbáltam pár elég furcsa diétát. Mindent a léböjttől a szétválasztós diétán át addig, hogy mielőtt bármit is ettem volna, grapefruittal kezdtem a napot. Az egyetlen, ami valóban hat az a kiegyensúlyozott étrend

– mondta a NYMagnek.

Egy szokást azonban mégis felvett, ráadásul – ahogy a fiatalok – az Instagramon bukkant rá: minden reggelt meleg vízzel és citrommal indít. Pontosabban a meleg vízbe egy citrom levét, manuka mézt tesz, és egy csipet Cayenne-borssal bolondítja meg.

Aztán reggelire juhtejből készült joghurtot eszik, amihez rak szedret, áfonyát, málnát, papayát, chiamagot, zabpelyhet és diót.

https://www.instagram.com/p/BQMYZhngsVo/?utm_source=ig_embed

Christy rugalmas vegánnak nevezi magát, nem tud teljesen hús, tojás és tejtermékek nélkül élni, mert

létezik Olaszország. A mozzarella és a tészta létezik. Franciaországban kell, hogy egyek egy darab camembert. Un petit sandwich au fromage (vagyis sajtos szendvicset).

De húshoz nem nyúlt 12 éves kora óta.

Ebédre csak valami könnyűt eszik, salátát, valamilyen gabonával vagy babbal, a tetejére pedig abból tesz, ami maradt az előző vacsorából.

Uzsonnaként egy frissen facsat dzsúszt iszik. Kelkáposztát, lime-lét, narancslét, avokádót, tökmagot, Himalája-sót, paradiót (brazildiót), napraforgómagot és mazsolát rak bele.

Aztán jön a kedvelt vacsora, ami mindig nagyon színes.

A kedvencem a barna rizs lencsével, grillezett piros és sárga paprikával és édesköménnyel, hozzá egy édesburgonya valamint saláta. Annyi szín, amennyi csak lehetséges.

– mondta Christie, majd hozzátette, mellette lecsúszik egy üveg vörösbor is, mert az nem zavarja az alvásnál. Illetve még egy dologgal kényezteti magát nap mint nap: egy tábla Gnosis Pom Açai étcsokival.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik