Szórakozás

Rájuk lehetett számítani idén mellkirakásban

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

újságíró. 2017. 12. 29. 08:56

Vannak, akik szerint elítélendő és vannak, akik úgy gondolják, hogy nincs ezzel semmi gond, de egy biztos: mind megnéztük őket.

Úgy látszik, nem telhet el nap VV Mici villantása nélkül
A konyhai képen minden látszik, csak az étel nem.

Sztárokat, akik lenge ruhában, melltartóban, vagy akár teljesen fedetlenül megmutatták magukat. Gyakorlatilag minden hétre jutott legalább egy valóságshow hősnő, modell, vagy egy filmipar megújításáért felelős kormánybiztos feleség, esetleg ezek átfedése. Őket gyűjtöttük most össze egy nagy, évértekelő cikkbe.

Baukó Éva

Az önmagát csak nemes egyszerűséggel a reality királynőjének aposztrofáló egykori Való Világ játékos elég nagy gyakorisággal lepte meg követőit egy-egy merészebb fotóval. Baukó Éva képei között találhattunk olyat, amin egy mélyen dekoltált felsőben pózol, de láthattuk őt 2017-ben csipkés melltartóban is. Követői tetszését általában elnyerik ezek a képek, nem is csoda tehát, hogy a VV4 emblematikus versenyzője, már november legvégén meglepte őket egy karácsonyi ajándénak szánt melltartós képpel.

Szép napot

Eva Bauko (@baukoeva) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 6., 04:18 PDT


Palvin Barbara

A világhírű modell Instagram-oldalát már több, mint 7 millióan követik, így talán ő az a magyar híresség, aki a legtöbb emberrel osztja meg merészebb fotóit. 2017-ben Palvin Barbarát láthattuk tengerparton egy teljesen átlátszó, vizes felsőben, vagy egy bordó fehérneműben ajtó előtt pózolva, de posztolt olyan képet is, ahol csak egy törölköző takarja el meztelen testét.

Something special coming soon

Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) által megosztott bejegyzés, 2017. Szept 25., 11:40 PDT

Relaxed

Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) által megosztott bejegyzés, 2017. Aug 20., 23:45 PDT

Vajna Tímea

Vajna Tímea szinte az egész évet az Amerikai Egyesült Államokban töltötte. Innen osztott meg több, mások számára szemöldökfelhúzó fotót is. Láthattuk őt WonderWomanként, vagy akár nyuszi jelmezben is, de úszás közben is megmutatta meztelen melleit, mégis Andy Vajna feleségének talán egyik legemlékezetesebb képe 2017-ből, amikor saját üzletét reklámozva egy fánkokkal teli kádban mutatta meg meztelen testét.

#hawaii #always #love #oahu #island

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés, 2017. Nov 26., 02:11 PST

😼🎃 #cat #halloween #halloweencostume #bengal #losangeles #leopardprint

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés, 2017. Okt 31., 02:10 PDT

Luxus Vivien

A Viasat3 műsorában feltűnt Vasvári Vivien gyakorlatilag 2017 egyik legmegosztóbb személyisége lett. Van aki utálja, van aki imádja, de az biztos, hogy nem tudsz rá nem figyelni. Az éppen második gyermekével várandós celeb többször is megmutatta testét, ami nem mindig nem mindig tetszett mindenkinek, de ez Vivient nem szokta zavarni, hiszen párja annyit szokott erre mondani, hogy

Mutassatok szebbet Vivien melleinél!

Karácsonyi fotózás…❤️ Köszönöm a csodás fotókat @kniezlflora ❤️#17weekspregnant#momlife#happy#love

Wiwkoo (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés, 2017. Nov 19., 07:43 PST

 Bódi Sylvi

Az egykori playmate, Bódi Sylvi egy ideje már a szörfölésnek (és az Instagramnak) él, nem csoda tehát, hogy Instagram-oldalát végigpörgetve rengeteg fürdőruhás képpel találkozhatunk. Bár igaz, hogy a modellt inkább a szörfdeszkán állva láthatjuk fotóin, de még így is belefuthatunk egy-egy merészebb bejegyzésbe.

VV Mici

A Való Világ nyolc egyik legemlékezetesebb karaktere egyértelműen Mici volt, aki azóta sem hagyta, hogy neve és teste a feledés homályába merüljenek. Gyakorlatilag minden napra jutott legalább egy VV Mici villantás valamelyik közösségi oldalon. Láthattuk őt főzés közben, ahol nyilván minden látszott az ételen kívül, de megmutatta magát télapó feleségeként is. Mici villantásainak egyik visszatérő eleme volt saját párja, a szintén Való Világból megismert Krisztián is, akiről még így év végén sem tudjuk eldönteni, hogy vajon saját akaratból, vagy a lány elvárásaiból állt többször is szinte meztelenül a kamera elé. Ha ez egy verseny lenne most, VV Mici rajt-cél győzelmet aratott volna egész éves munkájáért.

Ízelítő a mai fotózásról

Dudás noémiBig Brother Bunny (@micikee) által megosztott bejegyzés, 2017. Dec 2., 08:11 PST

(Kiemelt kép: Instagram/Vajna Tímea)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Balatonfenyves, 2014. június 13.
Gardatetemek a Balaton partján, Balatonfenyvesnél 2014. június 13-án. Az elmúlt napokban mintegy 20 ezer gardatetemet gyűjtöttek be a Balatonnál, a halpusztulás oka egyelőre ismeretlen.
MTI Fotó: Varga György

Temetővé válhat a Balaton egy időre

Kommentek

Budapest, 2018. március 13.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza a főváros V. kerületében, a Széchenyi István téren. 
Az alkonyi felvételen gépjárművek haladnak az id. Antall József rakparton.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.