Élet-Stílus

Guillermo del Toróról elnevezett mozi nyílik Mexikóban

A filmszínházat maga a rendező fogja megnyitni egy filmfesztiválon.

Guillermo del Toro nyitja meg a róla elnevezett mozit a szülővárosában, Guadalajarában megrendezett filmfesztiválon. Az új filmszínházat március 10-én avatják fel a fesztivál egyik fénypontjaként – írja a Variety.

Mint ismert, Del Toro új filmje, A víz érintése című fantasy 13 kategóriában esélyes az Oscarra, köztük a legjobb film és rendezés mezőnyében is díjazott lehet addigra, mivel az aranyszobrokat március 4-én adják át.

Egészen különleges tündérmese A víz érintése
A víz érintése úgy fantasy, hogy nem hatásvadász, úgy romantikus, hogy egy pillanatig sem nyálas, és úgy tündérmese, hogy elhiszem.

A fesztiváligazgató, Ivan Trujillo elmondta, hogy az új mozival a város a fesztivál helyszíneit is szeretné bővíteni.

A nemzetközi filmmustrán 11 alkotás verseng a Mezcal-díjért, amely 27 ezer dolláros (7 millió forintos) pénzjutalommal jár. A mezőnyben öt mexikói filmrendező alkotása is szerepel. A mustrán a legjobb mexikói játékfilmet is jutalmazzák, továbbá közönségdíjat is átadnak.

A versenyfilmek között lesz Ignacio Ortiz Traición (Árulás) című apa-lánya drámája is. A nagy tekintélyű, veterán rendező korábban többször is elnyerte a mexikói Oscart, az Ariel-díjat.

A fesztiválon a tavaly készült 170 mexikói film közül 65 látható majd – mondta a fesztiváligazgató, aki elégedett volt az idei mustra műfaji sokszínűségével is.

A 33. Guadalajarai Nemzetközi Filmfesztivált március 9. és 16. között rendezik meg.

Plágiumper indult A víz érintése készítői ellen
A vád szerint Guillermo del Toro egy színdarabból lopta a 13 Oscarra jelölt fantasy történetét.
Kiemelt kép: Getty Images/Christopher Polk

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik