A moldvai magyar csángókról egyre kevesebbet hallani. A nyelvvesztésről manapság már nem nagyon születnek kutatások, az országban sokkal nagyobb problémát jelent a kivándorlás. Magyar nyelv ide, katolikus hit oda, a csángó magyarok helyzete viszont javult az elmúlt időszakban, ugyanis a folyamatos asszimiláció miatt már nem érzik „veszélyesnek” a népcsoport létezését. Ezzel párhuzamosan azonban sok csángó gyerek szinte semmit nem tudnak a saját gyökereikről.
Fotó: Kerekes Emőke és Balla Zoltán
Már az érkezésünk napján meglepetés fogadott minket, ugyanis a takaros kis sárházikóban, amit kaptunk, se fűtőtest, se tüzelőanyag nem volt. Ám az első éjszakai fagyoskodás után eldöntöttük, nem hátrálunk meg, mindent meg lehet oldani.
Így önköltségre villanyradiátorokat vásároltak, a minimum fél éve lakatlan házat kitakarították. Leszigetelték az ablakokat, és azóta már néhány bútort is sikerült beszerezni, ugyanis egy ágyon, egy asztalon és egy szekrényen kívül semmi sem állt a rendelkezésükre, leszámítva azt a szobájuk falán lógó, profi hangrendszerrel ellátott óriási tévét, amelyet egy bőkezű támogató adományozott a szövetségnek.
A másik meglepetés az volt, hogy amikor az első órán magyarul kezdtek beszélni, a gyerekek egy kukkot sem értettek az egészből.
Azt hittük, csángó magyarul beszélnek, de a fiatalabb korosztály egyáltalán nem érti a nyelvet. Román neveik vannak és a szülők is románul beszélnek velük, pedig ők tudnak magyarul. Teljesen elölről kellett kezdeni velük a nyelvtanulást. A picik nem tudják magukról, hogy csángók.
Előfordult, hogy az egyik órára besétált egy öregúr, hogy magyar beszédet hallhasson.
Bár gyönyörűen beszélt, a tájszólását szégyellte. Ez egyébként is jellemző az idősebb korosztályra. Mintha restellnék, hogy nem beszélik tökéletesen a magyart. Azt is elmesélte, hogy unokái egyáltalán nem beszélik a nyelvet, pedig amikor ideházasodott, még mindenki magyarul beszélt a környéken.
Hiába közismert a csángó nép különleges magyarsága, fokozatosan az is tapasztalható, hogy a jelenlegi generációváltásnál a csángó magyar kultúra továbbadásának lánca megszakadni látszik. Ez leginkább a Ceaușescu-korszak iskolai törvénymódosításainak tudható be, melyek kötelezték a diákokat a román nyelv elsajátítására. Éppen ezért sok helyen a mai napig a magyar csak a megtűrt kategóriába tartozik, sokakban elültették a nyelvvel szembeni negatív hiedelmeket. Emőkéék ugyan nem találkoztak egyetlen bántó reakcióval sem, de hallottak atrocitásokról.
Fotó: Kerekes Emőke és Balla Zoltán
Egy ortodox országban katolikusnak lenni eleve szemet szúr, hát még ha magyarul is beszélnek. A mi falunk közelebb van két nagyvároshoz, és ez sokat jelent, mivel nem annyira elzárt. Nagyon kedves velünk mindenki, sőt különleges bánásmódban részesülünk.
A csángóknál a polgármester, a faluorvos és a pap mellett a tanító is vezetőnek számít, így nagy tisztelet övezi. Ugyanakkor a magántulajdon védelme is különös jelentőségű: hatalmas kerítések veszik körül a telkeket, nincs a másikhoz bejárás, mindent a kapuban tárgyalnak meg.
Nagyon nehezen nyitnak felénk. Ezalatt a pár hónap alatt egyelőre nem szövődtek barátságok sem, de reméljük, ez változni fog.
De hogyan lehet egy ennyire zárt közösségben magyar nyelvet tanítani magyarul nem tudó gyerekek számára?
Emőke és Zoltán szerint az a legfontosabb, hogy egyéni tanrendeket építsenek ki a diákok számára. Ennek fontos része, hogy hozzájuk kell igazodni, és nem fordítva.
Fontos leszögezni, hogy nem magyar embereket szeretnénk nevelni ezekből a gyermekekből. Sokan érkeznek ezzel a céllal, de ez eleve kivitelezhetetlen. A mi oktatásunk itt iskolán kívüli foglalkozásnak minősül, ahova a gyerekek a hivatalos, román iskola után érkeznek, éppen ezért fontos kikötés a szülők részéről, hogy nem fáraszthatjuk le őket.
A tanítók hiába kapnak egy tantervet, azt szinte lehetetlen betartani. Már csak amiatt is, mert sokan nem bírják az itteni körülményeket, és feladják az oktatást.
Itt például az elmúlt fél évben nem volt tanító. Ennyi idő alatt sok minden kiesik, és sokaknál teljesen az elejéről kell kezdeni a nyelvtanulást.
Az is lényeges, hogy a gyerekek élvezzék ezeket az órákat, hiszen csupán önszorgalomból vesznek részt rajtuk, és számukra nem egyértelmű a nyelv jelentősége. A pár szerint a magyar kormány évi 12-20 ezer forinttal járul hozzá a program támogatásához, erre az összegre a családok pályázhatnak.
A helyi román iskolában a diákok magas létszáma miatt délelőtt az 1-4., délután az 5-8. osztályos diákok vesznek részt a tanórákon, Zoltánékhoz pedig pont fordítva járnak. Az ő falujukban nincs hivatalos magyar oktatás, sok helyen azonban a törvény szerint kötelező 4 magyar órát beiktatni egy héten, viszont ezt idegen nyelvként tüntetik fel. Jelenleg 5 csoportot tanítanak, így nagyon szoros az időbeosztás, ráadásul folyamatosan nő a létszám.
Szerencsére az itteni gyerekek nagyon szeretnek tanulni. Kíváncsiak, imádnak együtt lenni és szinte sohasem panaszkodnak. Pedig nem túl rózsás a helyzet. A legtöbbjük szülei külföldön dolgozik. Őket a nagyszülők vagy az idősebb testvérek nevelik. A faluban talán három gyereknek van például mobiltelefonja.
A helyi munkanélküliek főbb úti célja Olaszország, Horvátország és Dánia. Akik itt kapnak munkát, hamar javíthatnak az otthon maradtak életkörülményein. Éppen ezért hatalmas szélsőségek figyelhetőek meg Zoltánék falujában is, óriási villák váltják a fürdőszoba nélküli sárházakat.
A pár fejenként havi 82 ezer forint fizetésből és 12 ezer forint ételutalványból tartja fenn magát. A lakásra is kapnak támogatást, ami nagyjából havi 50 ezer forint, ám ebből kell finanszírozni a tanterem rendbetartását és a gyermekek számára biztosított tanszereket is. Emőke szerint nem is mindenkinek való ez a munka.
Ezt csak úgy lehet csinálni, ha megszállott pedagógus vagy, aki egy igazi misszionárius alkat, vagy olyan, mint például én. Nekem van egy nagyon erős szociális érzékenységem, adni szeretnék, de hogy elfogadjam a körülményeket és az elzárt életet, fontos, hogy mellette tudjak alkotni. Itt rengeteg energiát kapok és lehetőséget az alkotói attitűdre. Lehet, ha takarítást vállalnék külföldön, jobban járnék, de az engem jobban megviselne. Én Erdélyben születtem, de Magyarországon nőttem fel. Sok párhuzamot éreztem a csángókkal, én se voltam soha erdélyi, de magyarországi sem.
Zoltán szerint a fantasztikus táj mellett azért is jó itt lenni, mert olyan, mintha egy kicsit megállt volna az idő. Emőkével közösen azóta rögzítik telefonnal az eseményeket, mióta megérkeztek. Céljuk egy film elkészítése, mellyel bemutathatják a mai csángó valóságot, úgy, ahogy ők látják.
Mi azért jöttünk ide, hogy megismerjék a magyar nyelvet, mert ez hozzájuk tartozik. Nem tudjuk megítélni, hogy mi lesz ennek az eredménye: lehet, hogy elfelejtik, de arra is volt példa, hogy valaki, aki itt született, visszajött magyar nyelvet oktatni. Nekünk a lehetőséget kell megadni, és ha csak az marad meg a gyerekek számára, hogy de jó volt a magyar iskolába járni, már azért is megérte.
Kiemelt kép: Kerekes Emőke és Balla Zoltán
