Élet-Stílus

Csobot Adél: Nátán majd szól, ha nem akar minket meztelenül látni

Január végén közös fürdésről posztolt Csobot Adél és Istenes Bence és bár utóbbi nyilatkozott már a témáról azóta, a Best magazin most megkereste őket, mondjanak pár gondolatot a meztelenkedés témájához.

Közös családi fürdésről posztolt Istenes Bence - fotó
Azelőtt készült a nagy vigyorral lőtt szelfi, hogy beléptek volna a fürdőkádba.

Istenes szerint kevés olyan ember van, aki gyerekkorában egyszer sem fürdött együtt a szüleivel, Csobot szerint pedig ez és az, hogy meztelenül látja őket, nincs semmilyen káros hatással a gyerekre.

Nekünk természetes, hogy ruha nélkül is lát minket a kisfiunk, aki már pontosan tudja, mi a különbség a női és a férfi test között. Egyrészt nem éjjel-nappal vagyunk előtte meztelenül és ha ez őt majd zavarja, úgyis szólni fog. Másrészt szeretnénk, ha nem lenne köztünk tabutéma, hogy bátran megkérdezzen minket bármiről, legyen az akár az emberi test

– tette hozzá.

A magazin egy szakértőt is megkérdezett, aki azt mondta: a családon belüli meztelenség témakörben nincsenek egzakt szabályok, ám az irányelv ugyanaz, mint minden másban, azaz a szülő figyelje érzékenyen  a gyereke szükségletét.

Kiemelt kép: Instagram/Csobot Adél

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik