Élet-Stílus

Újra tűzoltóparancsnok lett a 4 éves gyereket megerőszakoló férfi

A férfi szerint megváltozott, de az áldozat anyja szerint nem szabadna gyerekek közé kerülnie. A helyi polgármester is támogatja a döntést.

2001-ben egy négyéves kislány megerőszakolása miatt ítélték el Roger Gilbert Jr.-t, akit most második alkalommal választottak meg a spartansburgi önkéntes tűzoltók parancsnokának. Az tűzoltóság tagjai által meghozott döntést támogatja a 300 lakosú település polgármestere, Ann Louise Wagner is:

Nem kérdőjelezzük meg a döntésüket

– mondta annak ellenére, hogy tudatában vannak, mit követett el korábban Wagner. A börtönbüntetés mellett a parancsnok a szexuális elkövetők listájára is felkerült, és ott is marad élete végéig.

Wagner 2010-ben kezdett el dolgozni az önkéntes tűzoltóságnál, azóta egy ciklust már az ő irányítása alatt működtek.

A kislány anyja szerint nem szabadna megengedni a férfinek, hogy olyan munkát végezzen, amely közben gyerekekkel is kapcsolatba kerülhet, de Wagner úgy védekezik, hogy azóta már megváltozott.

Ez 20 éve volt. Ismered a történetet, amit elmesélsz a gyerekeknek, hogy ha egyszer hibázol, akkor az egész életedben bűnhődsz miatta. Jobbá változtattam az életemet. Minden nap, mikor felkelek, megpróbálok jó lenni

– nyilatkozta.

(via NY Daily News)

Kiemelt kép: pennsylvaniai rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik