Élet-Stílus

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 14 éves ikerpárt, és 12 éves húgukat

Még védőügyvédje is elszörnyedt az amerikai férfi bűnein.

Egy amerikai bíróság 27 évig tartó börtönbüntetésre ítélt egy 34 éves ohiói férfit, aki megerőszakolt és teherbe ejtett egy 14 éves ikerpárt, valamint a lányok 12 éves húgát – jelentette a CBS News. Arnold Perry még tavaly novemberben egy peren kívüli megegyezés részeként bűnösnek vallotta magát nemi erőszak, valamint szexuális támadás vádjában, de büntetése nagyságáról csak a héten döntöttek.

Perry 2015-ben és 2016-ban ejtette teherbe a lányokat, miután a gyerekek anyja megengedte neki, hogy náluk éljen, mert nem volt hol lakni. Az ügyészség elmondása szerint az ikerlányok egyikének terhessége meg lett szakítva, de testvérei kénytelenek voltak megszülni a gyerekeket, mert terhességüket későn vették észre.

Ezek a lányok egész hátralévő életükben szenvedni fognak emiatt

– jelentette ki a bíróság előtt Jennifer McLaughlin ügyész.

Mark Lavelle védőügyvéd elmondta: Perry ügye volt a legszörnyűbb, amivel valaha is dolga volt, de ennek ellenére azzal érvelt, hogy csak 15-16 évig tartó börtönbüntetéssel sújtsák. Mint elmondta, Perrynek gyerekkorában volt egy agysérülése, ami miatt nem érzi át tetteinek következményeit.

A bíróság végül 27 év börtönre ítélte, annak ellenére, hogy a peren kívüli egyezségben 25 év börtön szerepelt. Emellett nevét fel kell jegyezni a szexuális bűnözők listájára.

(A kiemelt fénykép illusztráció. Fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik