A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, Harkányi Endre karrierje kereken hatvan évvel ezelőtt, 1957-ben kezdődött.
Harkányi 2015-ben rúgta össze a port a Vígszínházzal – melynek kisebb-nagyobb megszakításokkal harminc évig volt a tagja -, mivel úgy érezte, hogy megalázó helyzetbe hozták. Elmondása szerint önhibáján kívül nem tudott annyi előadásban szerepelni, mint amennyit a szerződése tartalmazott, ezért a vezetőség úgy döntött, felére csökkenti a fizetését.
Harkányi Endre nemrég a visszavonulás mellett döntött, és 83 évesen a nyugdíjasok életét éli. A Story magazinnak elárulta, miért nem lép többet színpadra.
Aki körbenéz, láthatja, hogy sok százmillió forint megy el hirdetésekre. Hogy ilyen összegek mellett miért volt szükség az én 135 ezer forintomra, azt nem tudom. Mert bizony, én ekkora összeg miatt hagytam ott a színházat. Persze ez az egész nem a pénzről szól, hanem a büszkeségemről
– mondta a Story-nak Harkányi, aki úgy gondolja, méltatlanul bántak vele.