Élet-Stílus

9 órán át tartó szivárványban gyönyörködhettek egy tajvani egyetemnél

Ez lehetett a világ leghosszabban tartó szivárványa.

Elképesztő – és világrekordnak számító – 9 órán keresztül volt látható egy szivárvány a tajvani Chinese Culture University kampuszánál.  Az egyetem légkörkutató tanszékének adatai szerint a szivárvány reggel 6 óra 57 perckor jelent meg a Yangmingshan hegyen található kampusz felett és délután 3 óra 55 perckor tűnt el.

Az egészen pontosan 8 órán és 58 percen át látható szivárvány világrekordernek számít. A Guinness Rekordok adatai szerint a mostani rekorder egy angliai szivárvány, amit hat órán át volt látható Yorkshire-ben, 1994-ben.


A légkörkutató tanszék professzora, Chou Kun-hsuan most reméli, hogy a Guinness el fogja fogadni az egyetem felett megjelent szivárványt világrekordnak. Chou a BBC-nek elmondta: amikor már négy órája fent volt a szivárvány, mindenkit mozgósítottak, hogy csináljanak fényképeket, hogy elég bizonyíték legyen a világrekordra.

A professzor elmondása szerint a hosszan tartó szivárvány annak volt köszönhető, hogy miközben sütött a nap, a monszun miatt egész nap párás volt a levegő a hegyek között, és a párát a gyenge szél nem fújta el.

(Kiemelt fotó: Chinese Culture University)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik