Élet-Stílus

Több ezer szivárványt kapott a világ minden tájáról az árván maradt autista kisfiú

A new yorki Robbie Ecuyer összesen 4000 fotót gyűjtött össze különböző országokból, többek között Ausztráliából, Hawaiiról és Tajvanból is.

Az ok sajnos szomorú, a kilencéves fiú májusban, 22 nap különbséggel veszítette el mindkét szülőjét. Édesanyja cisztás fibrózisban halt meg, édesapja pedig függőséggel küzdött. Nagynénje, Crystal Skawinski pedig, aki a tragikus események óta a kisfiú hivatalos gyámja, arra kérte az embereket, hogy vidítsák fel a fiút szivárványos képekkel.

Az utóbbi időszak nagyon nehéz volt nekünk. Ráadásul Robbie autista, aki a szülein kívül a megszokott életét is elveszítette, a hálószobájával és a játékaival együtt

-mondja a nagynéni.

És hogy miért épp a szivárvány?

Hát azért, mert a kisfiú nagyon szereti ezt a természeti jelenséget, és

szerinte az édesanyja is egy szivárványon sétált át a túlvilágba.

A tragédia napján egy dupla szivárvány jelent meg Robbie iskolája felett, az egyik halványabban a másik élesebben látszott. Egy családtag lefotózta a jelenséget, ami utólag segített a fiúnak a feldolgozásban, a nagynénje ugyanis elmagyarázta neki, hogy az édesanyja már várta az apukáját a túlvilágon, ezért van két szivárvány az égen. Azóta dupla szivárványokat látnak mindenhol.

Egy nap viszont, amikor éppen nem láttak egy darab szivárványt sem az égen, Crystal elhatározta, hogy megkéri az embereket, küldjenek a fiúnak szivárványos fotókat.

A felhívás bevált, a rengeteg képből pedig zenés slideshowt készít majd

VIA 

Kiemelt fotó: Yahoo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik