Élet-Stílus

Őrületes levelet írt a Mikulásnak egy hatéves

„Üres az életed”.

Rettenetesen ki lehet borulva a Mikulás attól a levéltől, amit egy hatéves fiú küldött neki.

Sarah McCammon amerikai rádiós a Twitteren mutatta meg a világnak a kisfia alkotását, a bejegyzésre pedig rengeteg lájkot osztott ki az internetes közösség. A siker érthető, hiszen a jókat és rosszakat listázó Télapónak beszólogató levél egyszerűen zseniális.

Megpróbáljuk szó szerint közölni, még a helyesírási hibákat is valamelyest visszaadva:

Kedves Mikulás,

Mikulás, én ezt csak azért írom mert a suliban órára kell. Tudom, hogy a roszak listád üress. És a jók listád is üress. És az életed is üress. Fogalmad sincs milyen gondokon kellett keresztülmennem az életemben.

Viszlát

szeretettel

Nem mondom meg a nevem.

A Cofidis adventi mosolytippje:

Mikulás alkalmából az ajándék mellett az együttlét örömével is lepd meg gyerekeidet: este vegyétek elő a kedvenc társasjátékot, és élvezzétek a közös perceket!

Az anyuka azt azért még hozzátette, hogy a kisfiú „gondja” nem más, mint a testvére, úgyhogy senki se aggódjon, és nem szükséges értesíteniük a gyámhivatalt sem.

 

 

Kiemelt fotó: Twitter/Sarahmccammon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik