Közélet

Kétfarkú Mikulás: Nagyon szeretem a fideszes gyerekeket is

Az eddig megszellőztetett nevekből arra következtethetünk, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt unortodox jelöltekkel indul a 2018-as választáson, jelöltjeik között van A láthatatlan ember, a Savköpő menyét, és szóba került egy széndarab indítása is. Egyik legesélyesebb politikusuk azonban a Pest megye 3. számú választókörzetében induló Mikulás. Vele készítettünk interjút.

Hogyan került kapcsolatba a Kutyapárttal?

A Mikulás, ugyebár, pontosan tudja, hogy ki mire vágyik, így aztán világossá vált számomra, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak szüksége van egy jelöltre Pest megye 3. számú választókörzetében, és azt is tudtam, hogy én vagyok az ideális jelölt, úgyhogy jelentkeztem náluk, hogy teljesítem a kívánságukat.

Éppen nem volt más jelöltjük, vagy más is magyarázza, hogy önre esett Kovács Gergőék választása?

Természetesen meglátták bennem a tökéletes jelöltet. Először is, a Mikulás egy évben egyszer dolgozik, előtte és utána egész évben ráér, tehát míg más képviselők mindenféle kis mellékes üzleteket kötögetnek, és csinálják az egyéb privát dolgaikat, én teljes erőmmel az emberekre és a problémákra tudok koncentrálni. És ami még fontosabb, óriási támogatottsággal rendelkezem, a gyerekek körében például 100 százalékos az ismertségem és a népszerűségem. És hát ők a jövő szavazói.

Önt mi fogta meg a Kutyapártban?

A vidámság. A szeretet, amit árasztanak. Bármi, amit csinálnak, csupa szín, vicc, öröm, poén, és ez a Mikuláshoz nagyon közel áll. És ugyanúgy szeretnek kívánságokat teljesíteni, mint én. Elég, ha a szentendrei hídfelújításra és az ürömi buszmegálló megépítésére gondolunk.

Igen, ezek az ügyek komoly médiafigyelmet kaptak. Befejezett projektekről beszélünk egyébként?

Az ürömi buszmegállónál már csak annyi hiányzik, hogy a tetőt rendesen rögzítsük, mert a szél kicsit libegteti. Hosszútávú terv, hogy a túloldalra is építünk egy hasonló megállót. Mivel közösségi finanszírozásból megy, ezért nem olyan egyszerű a dolog, sokkal könnyebb lett volna, ha ürömi önkormányzat azt mondja, hogy bár nem érzi a hatáskörének, de segít. A szentendrei kishíd teljesen kész van. Ez egy patakon átívelő fahíd volt, az összeesés határán, ezt is felújítottuk. Ezen kívül folyamatban van Szentendrén egy téglaépítésű buszmegálló felújítása is.

MKKP Dunakanyar-Szentendre / Facebook

Mindezt közadakozásból?

Leginkább a helyi kutyapárt-szimpatizánsok és passzivisták dobják össze saját zsebből a pénzt. Az ürömi buszmegálló nagyobb projekt volt, arra kértünk támogatást az interneten keresztül, igen, arról elmondhatjuk, hogy közadakozásból valósult meg.

Milyen ígéretekkel bombázza majd a választópolgárokat?

Magam is hangoztatom a párt országos ígéreteit, például az örök életet és az ingyen sört. Ez esetemben, a gyerekekre való tekintettel, kiegészül az ingyen szaloncukorral is. Vannak helyi ígéreteink is, sokat még most dolgozunk ki, de néhányat már említhetek, ilyen például a Leányfalunak legényfalut!, vagy a Dunakanyar kiegyenesítése, hogy jobban mutasson. A Szentendrei-szigeten minden településnek ígérünk hidat, a sziget mindkét oldalára. A tervek szerint összevonjuk Pilisvörösvárt és Pilisborosjenőt, ezekből Vörösborosjenő lesz. És azt ígérjük, hogy naggyá tesszük Kisoroszit.

Most elképzeltem, hogy ezek az ígéretek éppúgy elhangozhatnak egy rádióműsorban, mint a Soros Mein Planjáról szóló kamuhír. Na, de visszatérve az ígéretekre: Tóth Imre azzal kampányolt Zuglóban, hogy ha megválasztják, soha nem fog odamenni a körzetébe. Ön is ígér hasonlót?

Ellenkezőleg. Én természetesen azt ígérem, hogy mindig itt leszek. Néha esetleg bemegyek a parlamentbe, természetesen mikulásruhában.

Információink szerint december 6-án a választópolgárok gyerekeit ajándékkal fogja meglepni. Ez ön szerint tisztességes lépés? Mennyivel jobb, mint pénzért szavazatot vásárolni?

Azért itt van egy fontos különbség. Én minden évben meglepem őket, nemcsak kampányidőszakban. Éppen, hogy az lenne tisztességtelen, ha szegény gyerekek most emiatt nem kapnák meg az ajándékukat. Messze vagyunk még a kőkemény kampánytól, úgyhogy úgy érzem, semmilyen előnyt nem teremtek magamnak ezzel az akcióval, sőt én kerülnék hátrányos helyzetbe, ha nem vinnék nekik. Hiszen ez esetben jogosan mondhatnák, hogy a Mikulás még azt sem tartja be, amit minden évben ígér, és nem szavaznának rám.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Van egy, a Kubatov-listához hasonló Mikulás-lista, hogy kihez kell ellátogatnia az ajándékokkal?

Nincs, mindenkihez elmegyek. Én nem válogatok, nagyon szeretem a fideszes gyerekeket és az MSZP-s gyerekeket is. Hiszen ha bejutok a parlamentbe, akkor is képviselnem kell minden, a körzetemben élő gyermeket és szavazót. A Mikulás pártsemleges.

Ebből a válaszból már részben kiderült, de azért felteszem a kérdést: milyen hangulatú kampányra számíthat a választókörzete?

A szeretet és a vidámság fogja átjárni. Egyetlen konfliktusom a saját pártunk 3. kerületi jelöltjével, Tóth Imrével volt, de őt is szeretem a maga módján.

A többi párttal nem lesz acsarkodás?

Nem akarunk sem a többi párttal, sem aktuálpolitikával foglalkozni. Bár javasoltam Kovács Gergőnek, hogy tavasszal szervezzünk a Duna-parton egy kampányzáró sárdobálást, de inkább abban maradtunk, hogy a helyi emberekre és az ő problémáikra szeretnénk koncentrálni.

De vajon az ellenfelei is így állnak majd hozzá? Nem lesz az, hogy ha eldurvul a kampány, előjön a pedofilvád a gyerekeket ölébe ültető Mikulás ellen?

Hohó!

Ha jól értem, nem. Mik a legfontosabb teendők a körzetében?

Az egyik legfontosabb ügy a 11-es út forgalma. A szentendrei önkormányzat nagyon sokat tesz az ügyben, de úgy gondoljuk, hogy valamit félreértettek, mert nem piros-, hanem zöldhullámot kellett volna a 11-es útra biztosítani. Mostanában úgyis hívószó a zöld, a környezetvédelem, úgyhogy mi zöldhullámmal segítenénk ezt az ügyet, évekkel meghosszabbítva így a környékbeliek életét, mert olyan frusztrációs tényezőt iktatnánk ki, ami megkeseríti a mindennapjaikat. Sok kisebb helyi problémával is foglalkozni kell, Pócsmegyeren például most hallom a gyermekektől, hogy megszűnnek rév-járatok, ami gondot fog okozni a dolgozóknak. Az ürömi gyerekek pedig azt mesélik, hogy van egy barlang, amiben mérgező hulladék van lerakva. Most próbáljuk feltérképezni a területet, de addig is arra biztatok mindenkit, Pilisszentkereszttől Kisorosziig, hogy ha bármilyen problémája van, keressen meg a Facebook-oldalamon.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Kap támogatást a kampánya Rózsa Sándor I. Népi Kampánypénz Tékozló Alapból?

Először is hadd mondjam el, hogy ez az ígéretünk egyedülálló az ország történelmében, és akkor is számon lehet kérni rajtunk, ha netán nem jutunk be a parlamentbe. Azt vállaltuk, hogy ha sikerül országos listát állítanunk, akkor az így nyert kampánypénz jelentős részét kiosztjuk civil szervezetek, illetve jó ügyeket támogató magánszemélyek között. Most zárult le a jelentkezés, hamarosan elbíráljuk, kiknek fogunk segíteni, ha lesz rá pénz. Ami a körzetemet illeti, természetesen ide is fog jutni a keretből. Már eddig is rengeteg kezdeményezésünk volt, felújítottunk sok mindent, virágokat ültetünk, vagy például iskolakezdéskor az intézmények elé ugróiskolákat rajzoltunk, hogy a gyerekeknek legyen valami örömük, amikor megérkeznek az iskolába.

Tóth Imrét a zuglói időközi előtt a Kajmán-szigeteken készítette fel a párt. Most sokkal több jelölt van, hogyan segíti munkájukat az MKKP?

Nagyon egyszerű, mindenki eljön hozzám Lappföldre. A szánomba beférnek, költséget spórolunk. Az egyetlen probléma, hogy kicsit hideg van, de lehet szaunázni, és sok a vodka, úgyhogy jó hangulatban telnek majd a brainstormingok.

Ha Lappföld, akkor rénstormingok, nem?

Ettől a szóvicctől elhatárolódom.

Lesz-e újabb plakátkampány?

Lesz, egyrészt helyi jelöltekre és problémákra kihegyezett plakátok, és persze országos üzenetek is megjelennek majd. Nem lesznek olyan szókimondóak az üzenetek, mint Simicska mondásai, de jók lesznek.

A kormány Sorossal és a migránsokkal ijesztget: önök milyen mumusokkal készülnek? Krampusz? Lappföldi bevándorlók?

A Mikulás mindenkit szeret, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül. Mi a menekült gyerekeket is szeretjük, nekik is viszünk szaloncukrot. Soros Györggyel sajnos nincs kapcsolatunk, de ami a mumust illeti, az egyik jelöltünk, a savköpő menyét nekem kicsit gyanús. De egyelőre nem tudok rábizonyítani semmit.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A legfontosabb, mindenkit foglalkoztató kérdés: lesz Nagy Demokratikus Összefogás? Visszalépnek egymás vagy a Fidesz javára?

Ebben a kérdésben világos nyilatkozatot adott az elnökünk, Kovács Gergő. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt teljes mellszélességgel támogatja az ellenzéki összefogást, feltéve, hogy mindenki visszalép a jelöltjeink javára.

Számít arra, hogy más pártok támogatói átszavaznak önre? 

A Mikulásban mindenki megtalálja azt, ami neki tetszik. Én nem vagyok kirekesztő, bármely párt szavazóinak a voksát elfogadom. Sőt ha a helyi konkurens képviselőjelöltek is rám akarnak szavazni, hát tegyék.

A voksok hány százalékra számít a körzetében?

Száz. Ha kicsit több lesz, az nem baj.

Mi lesz, ha tényleg megválasztják?

Az azért is jó lesz, mert nem fogok kérni a szánra üzemanyag-költségtérítést, a rénszarvasaim amúgy is sokkal kevesebbet fogyasztanak, mint a többi politikus Audi 4-esei, 5-ösei, 6-osai. Egyébként tervezem, hogy áttérek a rénszarvasokról a kutyaszánra. Kétfarkúra természetesen.

És ha azok a jelöltek is bekerülnek, akik most széndarabként, Láthatatlan emberként vagy savköpő menyétként indulnak?

Az embereknek fel se fog tűnni, hogy nem politikus ül bent a parlamentben hanem egy széndarab. Sőt a széndarab sokkal jobb, mert ő mindig ott van, nemcsak akkor, amikor a képviselők bérezéséről kell szavazni. A széndarab soha nem fog közpénzen Svájcba repülni, és az sem fog kiderülni, hogy szeretőt tart. Példás és szerethető képviselő tud lenni. A láthatatlan emberről nem is beszélve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik