Élet-Stílus

Csodával határos módon élte túl a hóvihart egy elveszett bárány Izlandon

Két napon át, megállás nélkül keresett hét elveszett bárányt egy gazdákból verbuválódott mentőcsapat az izlandi Eskifjörður környékén. Nehéz elképzelni, mennyire nehéz dolguk volt: kis, fehér állatokat próbáltak megtalálni a végeláthatatlan, havas tájon.

Sævar Guðjónsson, a csapat vezetője egy helyi lapnak elmondta, hogy az állatok a helyekben tévedtek el egy hóviharban. A mentőcsapat tagjai profi távcsövekkel pásztázták a fehérséget, aztán amikor végre megpillantották az állatokat, rájöttek, hogy a neheze még előttük van. Erős hófúvás állta útjukat, és ki kellett taposniuk egy ösvényt a mély hóban, amin a birkák lemászhattak a hegyről.

„Úgy tudtuk, hogy az egyik bika mellett lennie kell egy kisbáránynak, de amikor odaértünk, sehol sem találtuk.”

Amikor a csapat az állatokkal beért a farmra, észrevették, hogy még három birka kódorog a hegyen. Mivel már sötétedett, úgy döntöttek, hogy csak másnap mennek értük. Ahogy reggel visszafelé haladtak az ösvényen, egy helyen bégetést hallottak. Az elveszett bárány volt az: előző nap elsüllyedt az ösvény mellett a mély hóban. Kiásták és hazavitték. A báránynak az égvilágon semmi baja sem esett a hóban töltött éjszaka miatt.

Sævar úgy gondolja, hogy sok birka lehet még kint a hegyekben, de szerinte elvannak. Azt azonban elismeri, hogy időjárás azért tartogathat veszélyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik