Élet-Stílus

Egy tolvaj megütése miatt állt bíróság elé, az esküdtek hamar döntöttek

A 47 éves Carl Sinclairt azért tartóztatták le, mert otthona előtt rátámadt egy ismert tolvajra. A férfi közel egy éven át attól tartott, hogy börtönbe fog kerülni, az esküdtek azonban a pénteki tárgyaláson 30 percnyi tanácskozás után felmentették.

Amikor Carl Sinclair meglátta, hogy egy, a környéken jól ismert kábítószerfüggő férfi épp autójukat akarja feltörni doncasteri otthonuk előtt, fogta a kalapácsát, kirohant a házból, majd megütötte a tolvajt. A rendőrség pillanatok alatt a helyszínre ért, de a rabló helyett Sinclairt tartóztatták le.

A középkorú férfit testi sértéssel vádolták. Decemberi őrizetbe vétele rengeteg stresszel járt, így munkáját is elvesztette. 11 hónapnyi rettegés után azonban Sinclair végre fellélegezhet.

A pénteki tárgyaláson ugyanis az esküdtszék félórányi tanácskozás után ártatlannak találta.

A férfi a Daily Mirrornak azt mondta, bár sosem követett el bűncselekményt, az élete mégis darabjaira hullott.

Csak egy apa és férj vagyok, aki azt tette, amit bármelyik férfi tett volna, hogy megvédje a családját

– tette hozzá Sinclair.

Sinclair szerint a támadáskor csak azt érezte, hogy meg kell óvnia szeretteit, és hallgatott az ösztönére. A férfi azt mondta, attól tartott, hogy a tolvajnál kés van, és bántani fogja feleségét és három gyermeküket. Sinclair elismerte, hogy megütötte a bűnözőt, de hozzátette, épp olyan erősen ütött, hogy ártalmatlanítsa.

A férfi 11 hónapon át attól félt, hogy börtönbe fog kerülni. Amennyiben Sinclairt bűnösnek találták volna, akár három évet is kaphatott volna. Emiatt családja valószínűleg nem tudta volna törleszteni a jelzáloghitelt, így házukat is elveszthették volna.

A rablót, aki először a házba akart betörni, majd az autó feltörésével próbálkozott, csupán 8 hét szabadságvesztésre ítélték.

(Kiemelt kép: welcomia/Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik