Élet-Stílus

Igencsak meglepte a rendőrt a maszturbáló sofőr látványa

A gyorshajtás volt a legkisebb probléma.

Amint azt már a címben is említettük, Darryl Beebe rendőrtisztet – aki egyébként az Oklahomában található Garfield megyei seriff helyettese – rendkívül meglepte, amit egy általa leállított autóba benézve meglátott.

Beebe gyorshajtás miatt intette le a járművet, amelynek vezetője a megadott 45 mérföld/óra (72 km/h) helyett 57-tel (91 km/h) hajtott. A félreállított autóba benézve a következő látvány fogadta a rendőrt:

a sofőr egy szál tangabugyiban üldögélt, a teste tetőtől talpig be volt kenve kenőccsel, a mellette levő ülésen pedig egy szinte üres vazelines doboz és egy pornóújság hevert. Az ülés csupa krém volt, a vezető a személyi igazolványát is úgy adta át a rendőrnek, hogy felkínált hozzá egy rongyot, amivel letörölhető a síkosító.

A volánnál ülő 54 éves John Wayne Kellerman beismerte, hogy maszturbált vezetés közben.

A közúti veszélyeztetés miatt önmagában valószínűleg ez is elegendő indok lett volna, hogy ugorjon a jogsi, ám az okmányt mégsem vonhatták be a rendőrök – hiszen, mint kiderült, John Wayne Kellerman-nek 1985 óta nincs is érvényes jogosítványa.

Nem túl meglepő ezek után, hogy a vazelinben úszó férfinak nem ez volt az első kihágása: John Wayne Kellerman az elmúlt közel 30 év nagy részét börtönben töltötte – hol autólopás, hol kábítószerrel való visszaélés, máskor pedig családon belüli erőszak miatt.

Ezúttal is letartóztatták.

Oklahoma, Garfield megyei seriff hivatala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik