Mozifilm készül az utóbbi idők egyik legnépszerűb kanadai vámpírsorozatából, a Carmillából. A filmet október 26-tól vetítik Kanadában, itthon valószínűleg csak streamen keresztül lesz elérhető.
Maga a sztori 2014 óta fut webes formában, augusztusban a Youtube-on meghaladta a 70 millió megtekintést. Különlegessége egyrészt formátuma, ugyanis az epizódok mindössze néhány percesek, és a sztori szerint az egyik főszereplő lány újságíró projektjéhez készülnek, pontosan úgy, mint egy vlog. Másrészt a sorozat erősen a nőket és a női szerepeket helyezi központba, ezért a feministák kedvelt témája lett.
A történet a Silas Egyetemen játszódik, Laura Hollis kollégiumi szobájában, ahol a felvételeket készíti a laptopján. Az első rész azzal ér véget, hogy Laura szobatársának nyoma vész, de mintha a föld nyelte volna el. Majd a harmadik részben beköltözik mellé az új szobatárs, Carmilla, és innentől kezdve folytatódnak a titokzatos eltűnések. Hamarosan a két lány szerelembe esik egymással, csak hogy egyikőjük vámpír.
A sorozat jelentősége, hogy az utóbbi évek sápadt, csillogó vámpírjainak (Twilight) határozottan régimódi sémákra épülő kapcsolata – elnyomó, kontrollmániás férfi, gyenge, áldozat nő – után végre behoz egy modern felfogású szerelmi szálat.
Persze mint minden vámpírsztorinak, az alapja ennek is a szörnyeteg, aki veszélybe sodorja egy közösség életét puszta létezésével (és létfenntartási igényeivel). Nem nehéz ezt a szálat összehozni a homoszexualitással, amely egy meglehetősen démonizált fogalom még ma is.
Azoknak, akiknek eddig titokban kellett tartaniuk a vágyaikat és vonzalmaikat, illetve maguk is démonizálva, megbélyegezve érezték magukat ugyanezek miatt, könnyű azonosulniuk ezekkel a szörnyekkel. Másrészről pedig a homoszexuális emberek jelentik a legnagyobb rettegést sok heteroszexuálisnak, így a vámpíroktól való félelemben az is benne van, mikor rájössz, hogy valami felett nincs kontrollod, egyszerűen nem férsz bele a saját magad által állított normarendszerbe.
– mondta Karen Tongson, a gendertanulmányok angol professzora.
Pedig a Twilightot megelőzően korántsem a klasszikus férfi-nő viszonyról szólt a vámpírirodalom és filmművészet, kezdve akár a True Blooddal, ahol a nemek viszonya allegóriaként jelenik meg. Itt a nem-normatív szexualitással rendelkező szereplők annyira el vannak a foglalva a világvégével, hogy nincs idejük a szexualitásukon aggódni, így a sorozat teljes természetességgel kezeli a bináris karaktereket. A Carmilla sem szeretne radikális és elborzasztó lenni, mint ahogy nem is az, csak szimplán normalizálja a nyitott szemlélet létjogosultságát, és próbálja megszüntetni a fekete-fehér látásmódot, illetve skatulyákat, melyekbe az emberek előszeretettek pakolják az LMBTQ embereket.
Ez nem egy leszbikus szerelmi történet, ez egy szerelmi történet, egy fantasy, sci-fi vagy akár romantikus vígjáték. Remélem, hogy a filmmel egy olyan pont felé haladunk, ahol nem kell különbséget tenni. Még mindig messze vagyunk a popkultúrában attól, hogy a feminista vagy queer ábrázolás ne számítson extrémnek.
– írta Amy Zimmermann.
A Carmilla eredeti forrásanyaga, egy gótikus novella egyébként Bram Stoker Drakulája előtt született a 19. században Joseph Sheridan Le Fanu tollából. Carmilla az első női vámpír, aki főszereplővé léphetett elő. A történetet számtalan formában feldolgozták, ez a webes sorozat eddig a legszokatlanabb és leginkább forradalmár, már csak a műfajt tekintve is. A Drakula a legkorábbi, popkultúrában ismert vámpírtörténet, amely szexualizálta a vámpírt, és erotikával itatta át a szörnyeteg jellemvonásait – bár a két fogalom valamennyire mindig is összekapcsolódott, hiszen a vámpír a halállal táncol, és a halál maga egy erotikus téma a művészetben. Bram Stoker új műfajt indított, melyben a sötétség és a erotika mindig egybefonódik.
A Twilight és a True Blood is ezt az irányt folytatják, persze egészen másképp. A Twilight mélyen konzervatív világával az egekig magasztalja a szüzességet és ideálizálja a férfiúi elnyomást, megspékelve azzal a hiedelemmel, hogy amint túllépsz az elköteleződés szent keretein, teherbe esel. A True Blood ezzel szemben játszik a nemekkel, szerepekkel, identitással, és szintén a természetes, árnyaltabb irányt viszi tovább szexualitás tekintetében.
Anne Rice világa a legérdekesebb kérdés, ő “kasztrálta” vámpírjait, és több interjúban kijelentette, hogy nem tanúsítanak szexuális vonzódást egyek nemhez sem, sem emberi lényhez, sem vámpírhoz. Maga a vérszívás mozzanata viszont katartikus élményt ír le, melyet könnyen a szexuális aktus metaforájaként lehet értelmezni, mint ahogy a közös vámpírgyermeket nevelő Lestat és Louis pedig meleg párnak tűnhet. A vámpírok emellett természetfeletti módon gyönyörűek és vonzóak, így bármennyire állítja Rice az ellenkezőjét, nehéz valóban aszexuális lényekként tekinteni rájuk.
A vámpírtéma legfontosabb nyeresége, hogy hatalmas teret hoz létre a szexualitásról való mélyebb párbeszédnek — legyen akár olyan konzervatív és felszínes, mint a Twilight vagy annyira túlszexualizált, mint a True Blood, mindenkiben elindítja a témáról való elmélkedést és asszociációkat. Kíváncsian várjuk, hogy a Carmilla mozifilm vajon fog-e közelíteni világában, stílusában bármelyik eddig vámpíros sorozathoz, vagy sikerül neki egy teljesen új nézőpontot teremteni.
