Élet-Stílus

Videón, ahogy 40-szer pofoz fel egy indiai tanárnő egy kisdiákot

Azért verte meg az osztály előtt a harmadikos fiút, mert a névsorolvasáskor nem állt fel, hogy jelezze, jelen van.

Testi sértés vádjával indítottak eljárást a helyi hatóságok egy tanárnő ellen, aki három percen belül nagyjából 40-szer pofozott fel egy 3. osztályos fiút az osztály előtt – jelentette a helyi sajtó. Az eset egy magániskolában történt, az Uttar Prades államban található Lucknow városában. A jelenetet az osztályteremben lévő biztonsági kamera rögzítette. A felvétel pedig bejárta a helyi sajtót.

A beszámolók szerint a Retika V John nevű tanárnő azután kezdte el ütni a kisfiút, hogy a diák a névsorolvasáskor nem reagált neve említésére, és nem állt fel, hogy jelentse, jelen van. Az egyik első asztalnál ülő fiú elmondása szerint azért nem reagált, mert túlságosan belemerült a rajzolásba.

A videón látni, ahogy a tanárnő mindkét kezével folyamatosan pofozza a gyereket arcának mindkét oldalán, majd nekilöki az asztalnak. Emellett olyan erővel vágta a fejét a táblába, hogy a fiú eszméletlenül terült el a padlón.

A tanárnő ellen a fiú szülei emeltek panaszt, miután megtudták, hogy mi történt vele. A beszámolók szerint a szülők azután kezdtek el kérdezősködni, amikor a fiú feldagadt arccal érkezett haza az iskolából. A fiú nem mondta el, mi történt. Azt a közelükben élő osztálytársaktól tudták meg a szülők.

Az apuka ekkor felkereste a St. John Vaidyanya iskola igazgatóját, aki a videó megnézése után kirúgta a tanárnőt. A helyi rendőrség pedig testi sértés vádjával indított eljárást ellene. A beszámolók szerint nem ez volt az első eset, hogy a tanárnő kínozta a diákokat. Az igazgató elmondása szerint korábban már figyelmeztették, miután azzal büntette a gyerekeket, hogy ceruzát szúrt az ujjaik közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik