Egy reklám elsődleges célja minden esetben a figyelemfelkeltés. Ebben a tekintetben a kazah Chocotravel kampánya teljes siker. Nem biztos azonban, hogy az a fajta figyelem irányul rájuk, amit elképzeltek.
Sokakat kiakasztott, amikor a társaság augusztus 2-án közzétette a reklámfilmjét, amiben anyaszült meztelen légiutas-kísérőnők arról beszélnek, hogy nem feltétlenül kell, hogy az ember gatyája is rámenjen, ha utazni akar.
A pillanatok alatt elterjedt videót ellepték a felháborodott kommentek, melyekben szexizmussal, és hímsovinizmussal vádolták meg a céget. A Chocotravel számíthatott a reakciókra, ezért tervezhették úgy a kampányt, hogy a klip férfi verziója egy nappal később jelenjen meg.
Az indulatokat azonban nem sikerült lecsillapítaniuk. Bár voltak, akik szerint, a reklám miatt mérgelődők a középkorban élnek, a kommentelők többsége úgy véli, semmivel sem jobb az, hogy a vállalat a férfiakat is tárgyiasítja, nem csak a nőket. A Chocotravel vezetői azonban megvédték a szerintük merész és vicces reklámkampányt.
Nikolaj Mazenyszev kijelentette, hogy a cég senkit sem akart megbántani, és hozzátette, nem is igazán érti a felháborodást, hiszen a videó kevesebbet mutat, mint amennyit a vízpartokon, vagy a strandokon sétálva látunk. Nurken Rzalijev pedig azt mondta, hogy a reklám egyáltalán nem szexista, csak a túl magas jegyárakra akarta felhívni a figyelmet.
Marat Raimkhanov, PR-, és reklámszakértő ugyanakkor azt mondja, a kampány társadalmilag, morálisan, és szakmailag egyaránt kudarc. „A nőgyűlölet és a közönség figyelméért tett elkeseredett lépések diadala” – fogalmazott a szakember, amikor bojkottot hirdetett a Cocotravel ellen.
(BBC)