Élet-Stílus

A forró autóban halt meg egy 1 éves lány, miközben anyja hat órán át fodrásznál volt

A 25 éves amerikai nő nem hívott mentőt, miután holtan találta gyermekét az autó hátsó ülésén.

Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával tartóztattak le a héten egy 25 éves nőt az amerikai Georgia államban, egyéves gyermeke halála miatt. A kislány a nő felforrósodott autójában halt meg június 15-én, miközben anyja hat órán át volt egy fodrászatban – jelentette a helyi sajtó.

A rendőrség szerint Dijanelle Fowler nem akarta bántani kislányát. A nő járó motorral és bekapcsolt légkondicionálóval hagyta ott gyermekét az autóban, miután leparkolt az Atlantához közeli Tucker város egyik bevásárlóközpontjánál, ahol fodrászhoz ment. Az autó azonban időközben leállt, és gyermek a felforrósodott autóban meghalt a nagy meleg miatt.

A hatóságok közlése szerint videófelvételek és szemtanúk bizonyítják, hogy Fowler helyi idő szerint reggel 10-től délután 4 óráig volt a fodrásznál, ahonnan egyszer sem lépett ki, hogy ránézzen gyermekére. Amikor végül odament autójához, a gyerek a hatóságok közlése szerint már halott volt.

Gyerekek életét mentheti meg egy tízéves fiú találmánya
A kánikula beköszöntével mindig megérkeznek a tragikus hírek is.

Fowler azonban nem kért segítséget a 911-es segélyhívón. Helyette a fodrászhoz ment vissza, hogy segítséget kérjen autója beindításához. A férfi, aki bebikázta a járművet, nem látta a gyermeket, akit a nő a rendőrség közlése szerint a hátsó ülésen lévő ruhák alá rejtett.

A nő csak több mint egy órával később hívta a 911-et, miután elautózott az atlantai Emory egyetemi kórházhoz. De akkor sem a gyereke miatt telefonált a kórház parkolójából, hanem azt állította, hogy rohama van, és a lányról nem tett említést.


A rendőrség szerint ezt azután tette, hogy a neten rákeresett, milyen tünetei vannak egy rohamnak, valamint SMS-ben közölte a gyerek keresztapjával, hogy fejfájás miatt orvoshoz megy.

Amikor a rendőrök és a mentősök kiérkeztek, a kislány már halott volt. Az anyuka a rendőröknek azt állította, hogy egészségügyi problémája miatt elájult. Szakértők megállapították, hogy gyereke akkor már „hosszabb ideje” halott volt. A nőt akkor nem adott magyarázatot arra a rendőrségnek, hogy mi történhetett gyermekével.

Fowler az eset után hazautazott Dél-Karolinába, ahol a családja él, és kislányát is ott temették el. A nő hétfőn jelentkezett egy georgiai rendőrségen, miután letartóztatási parancsot adtak ki ellene. Az anyuka ellen az emberölési vád mellett gyermekbántalmazás, valamint haláleset elrejtése vádjával indítottak eljárást.

Idén már 23 gyerek halt meg felforrósodott autókban az Egyesült Államokban. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik