Élet-Stílus

Zuhantak az árfolyamok, erre sütött egy muffint, és másnap felmondott

Az idei Gourmet Fesztivál egyik vendége volt a kanadai Anna Olson, aki bankár karrierét hagyta ott, csak hogy finom süteményeket készíthessen. A cukrász népszerű műsort vezet a Food Networkon, budapesti látogatása során több közös sütést is tartott rajongóival, itt derült ki, hogy nagyon jól ismeri a közép-kelet-európai ételeket,

kedvence pedig a dobostorta és a bejgli.

Anna Olson csodás sütiket készít, de még csodálatosabb, hogy egyik napról a másikra döntött úgy, hogy feladja régi életét, és inkább cukrász lesz. Eredetileg szociológusként és politológusként végzett, majd befektetési bankárként dolgozott, de minden szabadidejét sütés-főzésre fordította.

Egy nap, amikor a tőzsde nagyon rosszul állt, és zuhanni kezdtek az árfolyamok, ő pedig késő este idegesen ért haza, azon vette észre magát, hogy konyhában áll, és banános muffint készti – pedig cseppet sem volt éhes.

Ekkor döbbentem rá, hogy ez az, ami igazán megnyugtat, ez az, amivel valóban foglakozni szeretnék. Másnap felmondtam, és pár hónap múlva már vendéglátást és szakácsművészetet tanultam.

Anna Olson azóta írt hét bestsellert (kettőt közösen séf férjével), Sütés és Frissen című sorozatait pedig több mint 190 országban követhették a nézők. A mostani fesztivál kiderült az is, azért ismeri jól a térség konyháját, mert nagymamája szlovák származású volt, így jól ismerte a magyar süteményeket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik