Március 15. kezdettől fogva a magyar szabadság napja, ezért mit sem csodálkozhatunk rajta, ha a diktatúrák igyekeztek tiltani, illetve rátelepedve a maguk szája íze szerint értelmezni. Utóbbi a mai politikusokra is igaz, de ez így volt és így is marad, de legalább mi szabadon emlékezhetünk és ünnepelhetünk.
Már csak ezért is érdekes, és kevésbé köztudott, hogyan élték meg március 15. első évfordulóját azok, akik valóban részesei voltak a forradalomnak és a szabadságharcnak? Ők voltak az elsők és hosszú ideig az utolsók, akik szabadon ünnepelhettek. Hermann Róbert történész a BBC History Világtörténelmi Magazinban írt 1849. március 15-éről.
“Magyarország éves innepének napja”
A helyzet nem volt túl rózsás, Magyarország fővárosa osztrák megszállás alatt állt, a kormány Debrecenben működött. Itt rendezték a központi ünnepségeket, 1849. március 13-án tette közzé:
1849-ki martius 15-kére, mint Magyarország éves innepének napjára Debrecenben következő rendeletek tétetnek közhírré …
Ágyúlövések, istentisztelet, a kormánytagok jelenléte, díszszemle, ünnepi kivilágítás estére. Jól sikerült “innepség” volt, Gyulai Lajos képviselő így emlékezett:
Ablakaim kivilágítvák e mai napünneplésére, sokat templomoztunk és fáztunk álgyu durrogások között e mai nap – az erdőbe nem mentem ki, mert nagyon hideg volt, hol azonban, mint hallám sokan voltak, ökröt sütöttek, bort mértek.
A volt magyar miniszterek vagy birtokukon tartózkodtak e napon, mint Deák Ferenc, vagy diplomáciai küldetésben voltak, mint Teleki László Párizsban vagy Pulszky Ferenc Londonban. Batthyány Lajos viszont már a császár foglya volt Budán, Széchenyi István pedig a döblingeni elmegyógyintézetben “raboskodott”.
Petőfi bosszankodhatott
Petőfi küldetést teljesített, és utólag feltehetően sokat dohogott. Március 15-ének reggelén indult Kolozsvárról Debrecenbe, Csány László teljhatalmú császári biztos levelét vitte az Országos Honvédelmi Bizottmánynak. Az ünnepségre nem ért oda, de már elindult, mikor befutott Kolozsvárra Csány újabb, hajnali félháromkor kiadott üzenete: Bem tábornok elfoglalta Nagyszebent, a császári csapatok legfontosabb támaszpontját.
…e győzelem annál nagyobb, mert az eredménydús harcot a magyar seregek körülbelől 5 ezer muszkák ellen küzdötték – több ágyúk, töltény szekerek és több száz fegyver vétettek el az ellenségtől; a foglyok között néhány muszka foglyok is vannak
Ha Petőfi csak néhány órával később indul, ő vihette volna a szenzációs hírt az ország ideiglenes fővárosába… Ismerve a költő láng lelkét, utólag biztos cifrákat mondott balszerencséjére.
Kossuth még nem igazán látott okot ünnepre
Jókai Mór Debrecenben volt, hírlapíróként tevékenykedett, az Esti Lapokban vezércikket írt a forradalom első évfordulójáról:
Ti azalatt künn a csatasíkon, kik szemtül-szembe álltok az ellenséggel, emlékezzetek rá, hogy e nap március tizenötödike, s mit kicsiny emberek csekély erővel megindítottak, hajtsátok végre a nagy munkát egyesült erővel.
És mintha Jókai összebeszélt volna Kossuth Lajossal. Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke e napon Törökszentmiklóson volt, a magyar fősereg táborában, innen írta feleségének:
Ti ma március 15-két ünneplitek, mi pedig – értem seregeink – mennek a német ellen. Hogy tulajdonképp mit ünnepelnek március 15-kén, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, melyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom.
Nyilván a magánvéleménye volt ez, és adott helyzetben érthető is, hiszen ahogy fent is írtuk, 1849 márciusának közepén a magyar szabadság ügye épp nem állt fényesen. Mindenesetre kifelé ennek nyomát sem mutatták.
Az osztrákok előre megírták az imákat
Furcsán hangzik, de ünnepelt Bécs is, sőt az egész birodalom: Alexander Bach belügyminiszter ünnepségeket rendelt el a március 4-én kiadott, majd a magyar háborúra való hivatkozással rögtön fel is függesztett “új alkotmány”, vagyis az olmützi alkotmány tiszteletére. Még a háaadó imák szövegét is előre kiadták.
Azért pont 15-én, mert az előző évben I. Ferdinánd császár ezen a napon ígért alkotmányt Ausztria népeinek.
Csak Magyarország megszállt területei maradtak csendesek. A magyarországi császári haderő főparancsnokának figyelmeztetése nyomán ugyan, de végül Felix Schwarzenberg miniszterelnök is felfogta, ezt most nem lenne túl jó ötlet a magyarokra erőltetni.
