Élet-Stílus

Innen indul a magyar pornósok fizetése

Nemrég megírtuk, mennyit keresnek a nemzetközi pornósok, de kíváncsiak voltunk a hazai díjazásra is, így Kovács Istvánhoz fordultunk.

Korábbi cikkünkből kiderül, nagyjából 200 ezer forintról indul egy jelenet ára külföldön, de ahogy ott, úgy Magyarországon is ennél összetettebb a helyzet.

Hazánk egyik legismertebb felnőttfilmproducere, Kovi elmondta, a szórás hatalmas, és bár lehet valaki az elején is jó, a kezdők természetesen kevesebbet keresnek, mint a befutott, keresett sztárok. Ez lehet pár tízezer forinttól a csillagos égig érő gázsi. Drágító tényező az anál, a dupla behatolás (DP) és a hagyományos szextől eltérő jelenetek vállalása.

Általánosságban elmondható, hogy 50 ezer forintnál kevesebbet nem szoktak kapni a lányok.

Az összegen kívül arra is kíváncsiak voltunk, hogy alkalmanként fizetik-e a színészeket vagy havi apanázst kapnak, és darabszámot kell teljesíteni.

Ez mindig megegyezés kérdése. Az általános az, hogy a szereplők jelenetenként kapják a pénzüket. Régebben sokszor előfordult, hogy egy sztárral volt cégeknek exkluzív szerződésük, például nekem is volt Michelle Wilddal évekig

– válaszolta Kovi, majd hozzátette: ma ez már nem divat, mert nincs igazán idő “kinevelni” nagy sztárokat. Exkluzív szerződés esetében viszont meghatározzák, hogy egy bizonyos összegért mit kell vállalnia a modellnek.

Ki az a Kovács István?

Kovács István “Kovi” 1957-ben született, felnőttfilmproducer, a GoldenGate.hu főszerkesztője. Filmjeit többször díjazták, négyszeres “pornó Oscar-díjas” (AVN-díj), Bűnös élvezet – Egy szexiparos titkai címmel pedig könyvet is írt.

A színészek egyébként egyénileg oldják meg, hogy hogyan jutnak a fizetésükhöz (például számláznak), nemzetközi munka esetén pedig a díjazást befolyásolja az, hogy milyen neve van az adott modellnek.

Ebben is meghatározó az, hogy milyen neve van az adott modellnek. Ha van neki egy, már kialakult díja, akkor minden esetben ennyit kér a szerepért minden producertől. A többiek esetében minden esetben megegyezés alapján történik a fizetés. Van producer, aki többet követel meg a modelltől, ő többet is kell fizessen.

Itthon egyébként (a nemzetközi tendenciához hasonlóan) jelentősen visszaesett a forgatások, ezen belül is különösen a nagy produkciók száma. Hogy miért? Főleg az internetre feltöltött tartalmakat, az ott található rengeteg ingyenes filmet és a kalózkodást emeli ki fő okként Kovi.

Jelenleg csak az igazán nagy stúdiók maradtak életben, főleg Amerikában, és Nyugat-Európában is csak egy-két nagy nevű cég forgat nagy filmeket

– mondja Kovi, és hozzáteszi, az már nem divat, hogy a cégeknek legyen exkluzív modelljük: még azoknak sincs, amelyeknek korábban több ilyen is volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik