Élet-Stílus

Szex közben az exed nevét ordítod? Annyi baj legyen!

Tudományosan megmagyarázták, miért csinálunk ilyen csacsiságot.

Kivel ne fordult volna elő, hogy egy kiadós szeretkezés leghevesebb pillanatában véletlen rossz nevet kezdett el sikoltozni! Azaz az ágyban fekvő párja helyett mondjuk, egy korábbi partner nevét.

Ez a kínos baki a másik fél számára nyilván kellemetlen pillanatokat okoz, és nekünk is, de mindenkit megnyugtathatunk:

a tudósok szerint ez teljesen természetes!

Az Independentnek Dr. Jim Pfaus nyilatkozott a témában, aki elmondta: az eufória állapotában előfordul, hogy az agyunk régebbi emlékképeket hoz elő bennünk, lévén, hogy olyan érzéseket élünk át, amilyeneket már korábban is volt szerencsénk megtapasztalni.

Az agyunkban korábbi szexuális élmények képei idéződnek fel, a szakorvos szerint ez olykor kikerülhetetlen szeretkezés közben.

Éppen ezért szerinte nem is kell megsértődni, ha a legforróbb pillanatokban elhangzik egy másik név: ez pusztán annyit jelent, hogy az orgazmus minősége, az érzéki pillanatok egy korábbi rendkívül erős érzést idéznek elő bennünk (épp ezért van, hogy ilyenkor egy ex neve hangzik el, és nem egy családtagé vagy mondjuk a kutyáé – hacsak… na, de ebbe inkább ne is menjünk bele).

A Broadly által megszólaltatott 29 éves írónő, Beca például rendszeresen rossz nevet sikít az adott pillanatban, és ő ezt azzal magyarázza, hogy orgazmus közben „elveszti az eszét”.

Na jó, de mit tegyünk, ha véletlen kicsúszik a téves név a szánkon?

Dr. Pfaus szerint érdemes ilyenkor rászánni egy kis időt arra, hogy megbeszéljük párunkkal az okokat (amiket most már tudunk), és utána nyugodtan be tudjuk fejezni, amit elkezdtünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik