Szórakozás

Erre a dalra szexelt a legtöbbet 2016-ban az emberiség

Ahogy közeledik az év vége, egyre több lista jelenik meg az interneten arról, hogy mégis

milyen év volt 2016?

Ha Hillary Clintont kérdezzük, ő azt fogja mondani, hogy borzalmas, de valószínűleg Olaszországban sincsenek jó véleménnyel az idei évről, ahol volt olyan település, amelyet hónapokon belül kétszer robolt le földrengés és akkor még egy szót sem ejtettünk Szíriáról vagy Aleppóról.

Akárhogy is, az év végén publikált listák mindig elárulnak valamit az emberek szokásairól, a legtöbbször pedig le lehet vonni valamilyen végső tanulságot az adott évet illetően. És persze vannak az olyan összeállítások, amelyekből az égvilágon semmi nem derül ki, de rendkívül szórakoztatóak.

Ilyen például a Spotify zenestreamelő szolgáltatás listája.

Amelynek segítségével nem csak az derül ki, hogy mely dalokat hallgatták a legszívesebben 2016-ban, hanem hogy milyen helyzetben hallgatták ezeket a dalokat. Igen, még a szexre is volt kedvenc dala az embereknek idén, amelynek amúgy mi más lenne a címe, mint maga a tevékenység, amely közben hallgatják.

A másik legnépszerűbb idei szexdalban szintén benne van a címében a “szex” szó, így akár arra a szomorú következtetésre is juthatnánk, hogy a pároknak teljesen mindegy, milyen zene szól a háttérben, csak legyen szó benne a szeretkezésről.

De persze nem csak a szexhez léteznek tökéletes dalok, a következő listából kiderül, mire szomorkodtak vagy partiztak a legtöbbet 2016-ban.

TOP szomorkodós

TOP szakítós

TOP buli

TOP edzés

TOP játék

És végül jöjjenek az abszolút legtöbbet hallgatott dalok, mindenféle kategória nélkül, ők nyerték az idei évet a Spotify-on.

  1. “One Dance” – Drake (feat. WizKid and Kyla)
  2. “I Took A Pill in Ibiza” – Seeb Remix – Mike Posner
  3. “Don’t Let Me Down” – The Chainsmokers (feat. Daya)
  4. “Work” – Rihanna (feat. Drake)
  5. “Cheap Thrills” – Sia

Daily Dot

Ajánlott videó

Olvasói sztorik