Ahogy a természetnek is megvan a ritmusa, úgy én is mindig ilyenkorra időzítem az évközben felhalmozott könyvek, összegyűjtött olvasnivalók, előadások vagy filmek fel- (két könyv között pedig az alvásdeficitem le-) dolgozását. A rendes tisztítókúrám mellett így aztán márciustól mindig fejben is felfrissülve, új ismeretekkel, ötletekkel vághatok bele a tavaszi alkotómunkába.
Novemberben az amerikai sztárséf, Dan Barber “The Third Plate”-je gyakorolt rám nagy hatást, az elmúlt napokban pedig a brit Bee Wilson ‘First Bite: How We Learn To Eat’ című könyvét nem tudtam letenni. Az írónő számos kutatási eredmény és megannyi példa segítségével támasztja alá azon meggyőződését, hogy a helyes étkezési szokások éppúgy tanulhatóak (és taníthatóak) akár a biciklizés vagy az olvasás; valamint, hogy a megfelelő technikával az általunk preferált (adott esetben függőséget kiváltó) vagy épp elutasított ételek köre akár felnőtt korban is alakítható.
Az egyik kedvenc esetismertetésem a könyvben egy finnországi edukációs projektről szól, amelynek köszönhetően az érzékszervek mozgósítása általi tanulás (magyarul furán hangzik, angolul kifejezőbb: ‘sensory exploration’) mára az óvodai tananyag kötelező része lett.
Bee Wilson könyvében azt írja, hogy a 2000-es évek elején egyre rosszabb adatok érkeztek a finn illetékes hivatalokba az ifjúság étkezési szokásairól; a gyermekkori elhízás aránya pedig jóval meghaladta a szomszédos Norvégiában vagy Svédországban mért értékeket. A bölcsődei és óvodai nevelők észrevették, hogy a gondjaikra bízott gyerekek által elfogyasztott édességek és feldolgozott ételek aránya rohamosan nőtt, míg zöldség- és gyümölcsfogyasztásuk aránya csökkent. A nevelők azt is megfigyelték, hogy mivel a gyermekek étkezési szokásai leginkább a családi hátterük által determináltak, ha változás történik, az hamarabb (és jobb esélyekkel) fog az iskolai környezetből elindulni, mint otthonról.
A jövő generációk egészségi állapotának javítását a finn kormány olyannyira a szívén viselte, hogy 2009-ben lépett egy merészet, és elkezdett pénzt tolni az étkezéssel kapcsolatos ismereteket különleges módon közvetítő ‘Sapere’ elnevezésű programba, majd az első sikereken felbuzdulva 2014-ig bevezette annak alkalmazását az ország valamennyi óvodájában.
A ‘sapere’ latin szó egyszerre jelent ‘megkóstolni valamit’, ‘képesnek lenni valamire’ és ‘tudni valamit’, az elnevezés pedig nem véletlen: a program mögöt meghúzódó legfontosabb alapelv, hogy
lehetséges a gyermekeket az étkezés élvezetére tudatosan megtanítani; egyúttal életre szóló egészséges étkezési szokásaikat már idejekorán kialakítani.
Hasonló programok Svédországban, Dániában, Hollandiában, illetve Svájc és Franciaország bizonyos részein is működnek, de sehol sem olyan nagy volumenben, mint Finnországban, ahol mára mintegy 7,000 szakképesített oktató dolgozik azon, hogy minél egészégesebb generációk cseperedjenek fel. Íme, egy rövid, hárompeces összefoglaló a Sapere módszerről 03:25-től:
A Sapere programot először Jyväskyä városkában tesztelték, ahol a telek különösen hosszúak és hidegek, így még nagyobb a gyerekekben a kísértés arra, hogy a lakás “fogjaiként” sütemények és ropogtatnivalók nassolásával üssék el az időt. 2004-ben és 2005-ben a város óvodái pénzügyi támogatást kaptak arra, hogy valamennyi, 1 és 7 év közötti gyereket a tápanyagokra és a különféle táplálkozási szokásokra vonatkozó ismeretekben részesítsenek.
Ahogy az a könyvben is kifejtésre kerül, a cél az volt, hogy a gyerekek egy “pozitív és természetes kapcsolatot alakítsanak ki az étellel és az étkezéssel kapcsolatban”. Táplálkozástudósok egy csapata azt tanácsolta az óvodai nevelőknek, hogy szakítsanak azokkal a dogmákkal, amelyeket a szüleik tanítottak nekik, úgymint
“Az utolsó falatig edd meg, ami a tányérodon van!” vagy “Ne játssz az étellel!”
Ehelyett azt javasolták nekik, hogy játékos, valamennyi érzékszervet igénybe vevő feladatokkal ösztönözzék a kicsiket arra, hogy azok felfedezzék az egyes alapanyagokat, így például “a rozsszelet ropogósságát, egy barack lágy, hamvas textúráját, a nyers áfonya arcizmokat összerántó fanyarságát”.
Ezek a kutatások aztán nemcsak a ‘tanórákon’, de az ebédidőben is folytatódtak. A ‘pedagógiai’ menük azokat az alapanyagokat tartalmazták, amelyekről a gyerekek tanultak, természetesen nagy hangsúlyt fektetve a zöldségekre és gyümölcsökre. Az óvodai nevelők megfigyelték, hogy a gyerekek sokkal több zöldséget ettek, ha hagyták őket kés-villa használata helyett az ujjaikkal csipegetni.
A városkában tapasztalt eredmények olyan biztatóak voltak, hogy a Sapere módszer oktatását valamennyi finn óvodára, illetve iskolai előkészítő intézményre kiterjesztették. A tanárok azt jelentették, hogy azáltal, hogy az ételekkel kapcsolatos foglalkozásokot a napi tananyag részévé tették, a gyerekek étkezéssel kapcsolatos szokásai radikálisan megváltoztak.
Bee Wilson azt is kifejti, hogy a szülők meglepődve tapasztalták, a gyerekeik nemcsak hámozni vagy szeletelni tanultak meg, de változatos ízlésre és felfrissült szemléletmódra tettek szert. “Ahelyett, hogy undorodtak volna a céklától, lenyűgözte őket, ahogy az bíborszínűre változtatja a főzővizet”. A jelentések szerint a gyerekek sokkal tudatosabbá váltak abban, hogy mit esznek, és élesebben figyeltek arra, hogy mikor válnak igazából éhessé vagy mikor érzik jóllakottnak magukat.
Ezek a változások pedig nem tápanyagtartalmakról szóló unalmas előadások által, sokkal inkább a minden gyerekben ott motoszkáló kíváncsiság megragadásával mentek végbe.
“A program keretében a gyerekek olykor bogyós gyümölcsöket szüretelnek, máskor kenyeret sütnek, gyümölcssalátát készítenek vagy zöldségeket rajzolnak. A legtöbb esetben aligha vannak tudatában annak, hogy valójában folyamatosan tanulnak.”
A hírekben ugyan nem hozták le, de a ’80-as évek végén egy Duna-parti magyar kisvárosban még a finn módszernél is hatásosabb technikákat alkalmaztak. Drága anyukám ugyanis minden kreativitását latba vetette, hogy megszerettesse velem a természet ehető ajándékait – legyen szó zöldségekről, gyümölcsökről vagy magvakról – , illetve, hogy kíváncsivá tegyen minden új ízkombinációra, fogásra.
Többféle koregráfiát alkalmazva táncolt nekem vagy velem – mikor mit kívánt a helyzet; máskor nép-, gyermek- vagy Bergendy-dalokkal szórakoztatott. Kaptam gyermekturmixgépet, hogy motivált legyek abban, hogy Rebeka és Oszkár babáim is legalább olyan energikusan kezdjék a napot, mint én, időnként pedig komolyabb konyhai feladatokba is igyekezett bevonni – egy-egy jól beállított fénykép erejéig legalábbis mindenképp. (Mosogatni ugyanis már annyira nem volt felemelő utánam, ezért az egyszemélyes főzőshow-imat leginkább a nagyszüleimnél prezentálhattam, akik persze mindehhez zokszó nélkül asszisztáltak és nem volt az a mennyiségű tálka, fakanál vagy tányér, amit ne varázsoltak volna elő a kredencből az újabb és újabb hozzávalóknak…)
Anya (máig) mennyei betűtésztás paradicsomlevesének köszönhetően egyébként a kelleténél jóval hamarabb tanultam meg olvasni és írni, így elsőben rengeteg időm maradt az iskolapadban arról álmodozni, hogy milyen izgalmas dolgokat csinálok majd, miután hazaérek a napköziből. Akkortájt a ‘blogolás’ iránti vágy több okból sem izzott bennem, a számítógépek iránti érdeklődésem első hulláma pedig a Microsoft Paint és Word, plusz néhány kártyajáték próbálgatásában nagyjából ki is merült.
Bezzeg mostanság! Nem győzök új oldalakat felfedezni: a magyar Green Evi mellett újabb kedvenc berlini bloggerem lett, Meike Peters személyében. A német lány máltai-amerikai párjával sok időt tölt Máltán, ahova a bejegyzései elolvasása óta én is nagy kedvet kaptam ellátogatni. Az alábbi kéksajtos-körtés pite eredeti receptjére is az ő oldalán bukkantam és azonnal beleszerettem, úgyhogy el is készítettem.
Igaz, némileg kilóg a Kardamomon közölt receptek sorából, ugyanis glutén, tejtermék és tojás (khm… no meg némi kalória) is egyszerre van benne. Aki viszont mindezekre nem érzékeny és képes mértéket tartani, miért ne engedhetne néhanapján egy vékony szelet finom, illatozó, minőségi alapanyagok felhasználásásával készült pite csábításának?
Csak ajánlani tudom: reggelire, uzsonnaként, alkalomra vagy csak otthonra egy pohár bor mellé, mindenhogy fantasztikus.
Kéksajtos-körtés pite rozmaringgal
Hozzávalók (4-6 személyre)
A tésztához:
- 2 bögre liszt
- 1 teáskanálnyi só
- ½ bögre plusz egy evőkanál (130 g) vaj
- 2 (szabadtartásból származó) tojás
A töltelékhez:
- 2 nagy körte, vékony szeletekre vágva (a héját hagyjuk rajta)
- 85 g kéksajt, lehet Stilton, Roquefort, Fourme d’Ambert vagy Gorgonzola, szétmorzsolva
- 3 közepes szál rozmaring (csak a levelei)
- 3 evőkanál olívaolaj
- csipetnyi só
- frissen őrölt bors
A tésztához egy nagy tálban keverjük össze a lisztet és a sót, ezután pedig egy késsel finoman előbb szeleteljük, majd dolgozzuk bele a vajat a a keverékbe. Adjuk hozzá a tojásokat is, és egy konyhai elektromos botmixer segítségével keverjük össze alaposan a hozzávalókat, majd egy gyúródeszkán vagy sima felületen gyúrjuk tésztává (némi időt vesz igénybe, amíg a kezünk alatt a vaj elkezd olvadni), amit aztán egy műanyag fóliába (folpack) csomagolva tegyünk a fagyasztóba kb. 10 percre.
Közben melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. Ezután a tésztát helyezzük ismét a deszkára, két szelet folpack közé (legalábbis úgy, hogy alul és felül is folpack fogja közre), és egy sodrófa segítségével nyújtsuk ki kb. akkora méretű kör alakra, hogy egy 30 cm átmérőjű quiche sütőformát ki tudjunk bélelni vele (bátran nyújtsuk vékonyra). Helyezzük a tésztát a sütőformába és az ujjainkkal igazgassuk el benne. Hagyhatjuk, hogy a forma peremén egy kicsit túllógjon a tészta, de aki ezt nem szereti, késsel finoman vágja le a felesleges széleket. Egy villa segítségével szépen tovább egyengethetjük a tésztát a sütőformában. Süssük 15-18 percig, de legalábbis addig, amíg aranybarna lesz. A tésztában a sütés közben megjelenő buborékokat a villa segítségével nyomkodjuk vissza.
Helyezzük kör alakban, egymást fedve a körteszeleteket az elősütött pitére, szórjuk meg a friss, összemorzsolt sajttal és a rozmaring nagy részével, majd locsoljuk meg finoman az olívaolajjal, és fűszerezzük sóval, frissen őrölt fekete borssal (én egy hangyányi rózsaborsot is adtam hozzá). Süssük további 15 percig, de legalábbis addig, amíg a sajt megolvad, a tészta pedig ropogós lesz. Miután kivettük a sütőből, szórjuk rá a maradék rozmaringot is. Tálaljuk még melegen, de egyébként azután is nagyon finom, hogy kihűlt.
