Ahány ház, annyi szokás és annyi türelmetlen felnőtt és gyerek, aki alig várják már a Mikulás érkezését. Miklós napon és annak közeledtével sorra tűnik fel óvodákban, iskolákban, bevásárló központokban és művelődési házakban, de az utcán is bármikor összefuthatunk vele. Varázserő nélkül nyilvánvalóan nem lenne erre képes, arra pedig pláne nem, hogy egyetlen éjjelen a világ összes, ablakba készített, szépen kitisztított cipőjébe, csizmájába ajándékot tegyen.
Márpedig ezt teszi. A Mikulás “hivatalosan” december ötödikéről hatodikára virradó éjszakán érkezik. Ezért lehetséges, hogy valaki már 5-én este megtalálja a csokit, narancsot, virgácsot, más pedig csak 6-án reggel, ébredés után fedezi fel.
Miklós halálának napja
Az igazi “Mikulás nap”, vagyis Miklós napja viszont december 6. Némiképp ünnepromboló belegondolni, hogy ez a nap a IV. században élt Szent Miklós püspök halálának évfordulója. De ha úgy vesszük, hogy szentek esetében ez egyben a mennyei újjászületés napja, máris visszatérhet az emelkedett hangulat.
Miklós életéről nem rendelkezünk történeti hitelességű forrással, alakját a szentek legendáit a XIII. században összefoglaló Legenda Aureából ismerjük. Kis-Ázsiában látta meg a napvilágot 260-270 táján, egy rendkívül jómódú családban. A világi hívságoknál viszont Miklóst már gyermekként is sokkal jobban vonzotta az aszkétizmus.
Szülei korán meghaltak, püspöki hivatalt viselő nagybátyja gyámsága alá került, ettől kezdve egyértelmű volt, hogy egyházi pályára lép. Isteni jelre választották a a mai Törökországban fekvő Demre, akkor még Myra városának püspöke lett, hivatalát 52 esztendeig töltötte be. Bőkezűsége, igazságérzete, jósága messze földön híressé tette, 343. december 6-án hunyt el.
Aranyat dobott be az ablakon, feltámasztotta a halottat
A legenda Aurea számos csodás cselekedetét sorolja fel, itt lehet ezeket magyarul olvasni, mi most csak hármat emelünk ki.
Szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani.
Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát.
Nem sok idő múltán Isten szolgája hasonlóan cselekedett.
A szegény ember Miklós segítségével mindhárom lányát illendőn kiházasította. A jótevő le is bukott, amikor a szomszéd hálából a földre borult előtte és meg akarta csókolni a lábát, Miklós ezt határozottan visszautasította, és csak annyit kért: senkinek ne árulja el, ki segített.
Képes volt a halottat is feltámasztani:
Egy ember, iskolás fia iránti szeretetéből, minden évben ünnepélyesen ülte meg Szent Miklós ünnepét. Egy alkalommal a fiú apja nagy lakomát készített, és sok klerikust meghívott. Eljött az ördög is a kapuhoz, és zarándok képében alamizsnát kért. Az apa gyorsan megparancsolta a fiának, hogy adjon neki alamizsnát. A fiú siet, de a vándornak hűlt helyét találja. Utánaered, s mikor egy keresztútra ér, az ördög megragadja a fiút és megfojtja. Az apa ezt hallván, jajveszékelni kezdett, hazavitte a holttestet, fölravatalozta a szobában, és fájdalmában kiáltozni kezdett, ezt mondván: »Drága fiam, mi történt veled? Szent Miklós, ez a jutalma a tisztelemek, amelyet mind ez ideig irántad tanúsítottam?« S mikor ilyeneket és ehhez hasonlókat mondott, a gyermek, mintha csak álomból ébredne, kinyitotta szemét, és talpra ugrott.
Történt pedig egyszer, hogy egy gonosz vendéglős elcsábított három iskolás fiút, majd megölte őket, és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. Miklóst egy angyal figyelmeztette az esetre, mire ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst.
A gyermekek segítője
Miklóst már életében szentnek tartották, ő a keleti egyház máig legnagyobb tiszteletben tartott szentje. Nyugati kultusza később kezdett terjedni, főleg miután ereklyéit a szeldzsuk török hódítás elől Itáliába mentették a XI. században.
Ebből adódik a Mikulás alakja is, bár a mai, Mikulás-napi ajándékozás részben új keletű, a XIX században kialakult városi eredetű szokás, elterjedésében a gyáriparnak is komoly szerepe volt. Maga a Mikulás cseh eredetű szó, a Télapó elnevezés pedig szovjet hatásra terjedt el. A téli ünnepek ajándékozó lényeinek viszont sokkal korábbi hagyományai vannak: részben szerencsét hozó, ajándékozó, részben ijesztő, démonikus lények.
A magyar paraszti hagyományban ismert volt például a Mikulás-járás. Miklós püspök kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyerekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal fenyíti őket. Sokszor nem is ő, hanem a kíséretében lévő ördög, azaz krampusz büntet.
Egy XVIII. századi forrás említi, hogy Miklós napon a papnak öltözött Mikulás kíséretével, a ministránsokkal, a harangozóval, az ördöggel sorra járta a fonóházakat és gyóntatta az ott összegyűlt lányokat, menyecskéket. A „pap” a szoba közepén leült egy székre, körülötte helyezkedett el kísérete, az ördög esetleg az asztal alá bújt. A litánia-paródia után a harangozó egymás után szólította a lányokat és a menyecskéket, hogy végezzék el a karácsonyi gyónást. A pap különböző tréfás kérdéseket tett fel a gyónónak: aki a kérdésre nem felelt, elvitte az ördög.
