A tengerfenék legszínesebb rákjai, az akár harminc centiméteresre is megnövő sáskarákok az utóbbi években már több tudományos áttörésben segítettek – így egy szuperpáncél kifejlesztéséhez is nagy mértékben hozzájárultak – de a zsákmányát irtózatos sebességgel lesből (vagy a homok alól kiugorva) egy puskagolyó erejével leütő, vagy nemes egyszerűséggel csak átszúró állatok most
A sáskarákok ugyanis az élőlények jó részénél sokkal több színérzékelő receptorral – tizenkettővel, míg nekünk, embereknek bizony csak három, az állatok jó részének pedig négy jutott – és testükhöz képest jóval nagyobb, külön mozgatható szemekkel rendelkeznek, sőt, a számunkra láthatatlan hullámhosszon érkező, vagy polarizált fényt is érzékelik, így a halpikkelyekről visszaverődő fényeket, vagy a jórészt átlátszó állatokat.
Az alapszíneket már a szemben elkülönítik, míg az élőlények jó része (így az emberek is) előbb elküldik az információkat az agyba, és az ott kerül feldolgozásra, ennek köszönhetően pedig sokkal gyorsabban tudnak reagálni egy veszélyt jelentő ragadozó, vagy a zsákmány érkezésére.
Na jó, de ez miért is jó a rákkutatásnak?
Természetesen a körkörösen polarizált fény észlelésének képessége – ez egyedülálló az állatvilágban – miatt, melynek segítségével egy szempillantás alatt láthatóvá válnak a merőben más hullámhosszú fényt visszaverő nem egészséges szövetek, így egy ezen az elven működő kamerával azonnal észrevehetőek a rákosodó sejtek, még a betegség igen korai szakaszában.
Épp úgy, mint ezen az endoszkópos képen, ahol szinte világítanak a később nagy galibát okozó sejtek:
Tényleg csodálatos világban élünk, ahol egy rettegett ragadozó segít az emberiségnek legyőzni az egyik legnagyobb ellenségét – hasonlóról néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk volna.
