Élet-Stílus

A Heineken egyszer úgy próbálta meg legyőzni a konkurrenciát, hogy azt állította róla, vizeletből van

A gonosz terv kis híján be is döntötte a szépen terjeszkedő céget, végül mégis csak győzött az igazság.

A magyar sörfogyasztás évről évre nő – az elmúlt egy évben például közel négy százalékkal, 6,1 millió hektoliterre. De vajon mi történne a következő hónapokban, ha azt állítanánk, hogy a piacból jókora szeletet hasító gyártók egyike egyszerűen vizeletből, vagy minimum vizelet felhasználásával készíti a söreit? Ha a gondolkodásunk egyszerűbb, mint a faék, akkor jó eséllyel máris rohannánk, és a mosogatóba öntenénk az összes, hűtő aljában érlelt csodát, és megfogadnánk, hogy soha többé nem iszunk abból a sárga löttyből.

Amerikában közel harminc éve épp ez történt, csak épp nem a dobozos sörök, hanem az Egyesült Államokba 1979-ben berobbant mexikói Corona húzta a rövidebbet. A Grupo Modelo által gyártott kukoricasör Corona Extra kisvártatva a kaliforniai szörfösök és a parton ejtőző életérzést minden porcikájukkal átélők kedvenc söre lett, majd a Corona-láz az egész országot megfertőzte. Néhány év alatt felzárkózott a Heineken mögé, és a második legnagyobb számban importált sörré vált.

2700549067_5e56993f9b_z

Hirtelen azonban megtört a szárnyalás: az eladási számok meredeken csökkenni kezdtek, a boldog pedig megtagadták az áru átvételét, a raktárban lévő ládákat pedig sorban küldték vissza.

A gyártó eleinte teljesen értetlenül állt a történtek előtt, de hamarosan fény derült a visszaesés okára:

elterjedt a pletyka, hogy a lágy ízű sör összetevői közt szerepel az emberi vizelet, és hát ki akarna húgyot inni?

Az importőr Barton Beers egyik munkatársának sikerült visszavezetnie a pletykát a gyökeréig, a Heineken egyik amerikai forgalmazójához, a Luce and Son, Inc.-hez, akiket aztán hárommillió dollárra jól be is pereltek.

515523013_85db6bc041_b

Nem véletlenül, hiszen az eladások néhány nap alatt nyolcvan százalékkal csökkentek, a visszaküldött raktárkészletet pedig lehetetlen volt újra a piacra tolni. A perben végül a felek soron kívül megegyeztek, de az eljárás miatt a vizelet-sztori még több potenciális vásárlóhoz jutott el, az eladások pedig természetesen csak hosszú idő után kezdtek visszakapaszkodni a botrány előtti értékekhez.

4507452396_b173e7590c_b

A Corona azóta sem tudta teljesen levetkőzni a nem túl kedves, negatív reklámot, sőt, az italt a tengerentúlon máig is néha

mexikói húgyvízként

emlegetik.

Az Atlas Obscura nyomán, fotók: Ari Helminen, Jorge Quinteros, Ulisesjorge

Ajánlott videó

Olvasói sztorik