A magyar sörfogyasztás évről évre nő – az elmúlt egy évben például közel négy százalékkal, 6,1 millió hektoliterre. De vajon mi történne a következő hónapokban, ha azt állítanánk, hogy a piacból jókora szeletet hasító gyártók egyike egyszerűen vizeletből, vagy minimum vizelet felhasználásával készíti a söreit? Ha a gondolkodásunk egyszerűbb, mint a faék, akkor jó eséllyel máris rohannánk, és a mosogatóba öntenénk az összes, hűtő aljában érlelt csodát, és megfogadnánk, hogy soha többé nem iszunk abból a sárga löttyből.
Amerikában közel harminc éve épp ez történt, csak épp nem a dobozos sörök, hanem az Egyesült Államokba 1979-ben berobbant mexikói Corona húzta a rövidebbet. A Grupo Modelo által gyártott kukoricasör Corona Extra kisvártatva a kaliforniai szörfösök és a parton ejtőző életérzést minden porcikájukkal átélők kedvenc söre lett, majd a Corona-láz az egész országot megfertőzte. Néhány év alatt felzárkózott a Heineken mögé, és a második legnagyobb számban importált sörré vált.
Hirtelen azonban megtört a szárnyalás: az eladási számok meredeken csökkenni kezdtek, a boldog pedig megtagadták az áru átvételét, a raktárban lévő ládákat pedig sorban küldték vissza.
A gyártó eleinte teljesen értetlenül állt a történtek előtt, de hamarosan fény derült a visszaesés okára:
Az importőr Barton Beers egyik munkatársának sikerült visszavezetnie a pletykát a gyökeréig, a Heineken egyik amerikai forgalmazójához, a Luce and Son, Inc.-hez, akiket aztán hárommillió dollárra jól be is pereltek.
Nem véletlenül, hiszen az eladások néhány nap alatt nyolcvan százalékkal csökkentek, a visszaküldött raktárkészletet pedig lehetetlen volt újra a piacra tolni. A perben végül a felek soron kívül megegyeztek, de az eljárás miatt a vizelet-sztori még több potenciális vásárlóhoz jutott el, az eladások pedig természetesen csak hosszú idő után kezdtek visszakapaszkodni a botrány előtti értékekhez.
A Corona azóta sem tudta teljesen levetkőzni a nem túl kedves, negatív reklámot, sőt, az italt a tengerentúlon máig is néha
emlegetik.
