Élet-Stílus

Új elmélet született a legendás eltűnt repülő rejtélyéről

Amelia Earhart, a repülés amerikai származású női úttörője a legfrissebb kutatások szerint nem repülőbalesetben, hanem hajótöröttként vesztette életét. Earhart  és navigatora, Fred Noonan 1937-ben földkörüli útjuk utolsó szakaszán tűntek el.

Az International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR) munkatársai a csendes-óceáni Nikumaroro szigetén partra mosott csontokat elemezték, melyek feltehetően Earharté voltak.

A TIGHAR jelentése szerint ugyanis a csontok biztosan egy olyan nő testéből származnak, akinek magassága és etnikai származása is megegyezik Earhartéval. Az is kiderült, hogy a szigeten valaki tábortüzet rakott és maga után hagyta az elfogyasztott halak maradványait.

Earhart életének egy egész fejezete ismeretlen számunkra. Napokat, vagy akár heteket tölthetett az életéért hősiesen küzdve hajótöröttként

– mondta a CNN-nek Ric Gillespie, a kutatás vezetője.

Történelmi bizonyítékok vannak rá, hogy 1937-ben vészjelzéseket adtak le a légtérből. Ha megnézzük, az emberek akkor úgy hitték, hogy még mindig életben van. A felderítésére küldött repülők az óceánban kutattak, pedig ott élt a szigeten egy darabig.

Az 1940-ben talált emberi maradványoknak a brit hatóságok nem tulajdonítottak jelentőséget, mert úgy vélték, egy férfi csontjaira találtak.

Az utolsó felszállás:

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik