Élet-Stílus

Ferenc pápa: áldottak a svédek, akik menekülteket fogadtak be

A szekuláris Svédország menedékkérők iránti befogadókészségét dicsérte az aprócska helyi katolikus közösség és több ezer néző előtt celebrált miséjében Ferenc pápa kedden, Mindenszentek napján Malmöben.

Ferenc pápa Jézus Hegyi beszéde köré építette a 15 ezer néző előtt egy malmöi futballstadionban celebrált miséjének szentbeszédét, amelyben áldottnak nevezte a svédeket, akik sok európai nemzettel ellentétben több tízezer menedékkérőt fogadtak be.

Áldott, aki az elhagyatottak és kitaszítottak szemébe nézve felajánlja nekik otthona melegét

– bővítette Jézus listáját az argentin származású pápa.

És áldott, aki lemond saját kényelméről, hogy segítsen másokat

– tette hozzá.

A becslések szerint 150 ezer fős svéd katolikus közösség a bevándorlóknak köszönhetően folyamatosan bővül. A hideg őszi esőben több ezer svéd, latin-amerikai, közel-keleti vagy ázsiai bevándorló várakozott a stadion előtt a pontifex maximusra.

Egy évtizeddel ezelőtt az embereknek magyarázkodniuk kellett, ha keresztet hordtak a nyakukban

– mondta az ugandai születésű Josephine Kabogoza-Muksoke.

Mára ez megváltozott. A katolikusok magabiztosabbak lettek, és a bevándorlásnak hála a létszámunk is nőtt

– mutatott rá.

A 10 millió lakosú Svédország tavaly 163 ezer menedékkérőt fogadott be: arányaiban többet, mint bármely európai uniós tagállam. A skandináv állam jóléti rendszerének és toleráns társadalmának köszönhetően évtizedek óta a menekültek áhított célpontja.

Svédország egyben a világ egyik “leghitetlenebb” országa: egy tavalyi WIN-Gallup felmérésben 10 svédből 8 vallotta magát “nem vallásosnak”, vagy “meggyőződéses ateistának”. Az ország lakói közvélemény-kutatások szerint jobban bíznak az adóhatóságban, mint a lutheránus egyházban, amely egyébként 6,2 millió regisztrált svéd tagot számlál.

Ferenc pápa kétnapos látogatásának fő célja az volt, hogy részt vegyen a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából hirdetett, 2016-2017-es emlékév katolikus-evangélikus megnyitóján, amelyre hétfőn került sor.

Svédországból a Vatikán felé tartva a repülőgépen a katolikus egyházfőt újságírók faggatták arról, hogy mit gondol azokról az országokról, amelyek lezárják határaikat a menekültek előtt.

Elméletben nem zárhatjuk be szívünket egy menekült előtt, nem emberséges dolog bezárni a szívünket és a kapunkat előttük

– mondta a pápa.

Ugyanakkor a vezetőknek körültekintőknek kell lenniük: nyitottnak kell lenniük a befogadásra, de egyben azt is figyelembe kell venniük, hogy képesek-e ellátni az ezzel járó feladatokat. Mert nemcsak fogadni kell egy menekültet, de integrálni is.

Ferenc pápa szerint vannak olyan országok, amelyek körültekintésből, míg mások félelemből zárják le határaikat.

A katolikus egyházfő egyúttal felhívta a figyelmet a gettósodás veszélyeire is.

Veszélyes az olyan kultúra, amely egy másik kultúrával érintkezve nem képes a fejlődésre

– mondta.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik