Élet-Stílus

Négy alma, amely megváltoztatta a világot

Az Édenkertben Éva sem tudott ellenállni a csábításának, míg Isaac Newtonban (legalábbis a közhiedelem szerint) a a fejére pottyant gyümölcs indította el a gravitáció törvényének felismeréséhez vezető gondolatmenetet. A gombafejűek dalainak kiadója, az Apple Corps inkább a zöld, savanykás változatra szavazott, Steve Jobs általi logóvá választását pedig a mai napig legendák övezik.

A soron következő, ötödik “történelmi” alma talán a friss, ropogós, lédús változat lesz, amely azt szimbolizálja majd, hogy egyre többen térnek vissza a természet gyümölcseinek rendszeres fogyasztásához.

Ehhez azonban a szülőknek és a pedagógusoknak világszerte lesz min munkálkodniuk, ahogy ugyanis egy konferencián nemrégiben Alice Waters fogalmazott, manapság lassan ott tartunk, hogy egy amerikai kisgyerek az “apple” szóról hamarabb asszociál a telekommunikációs-informatikai cég valamely eszközére, mint magára a gyümölcsre.

Hogy ennek a trendnek a visszafordításához némiképp a Kardamom is hozzájáruljon, az alábbiakban négy olyan, a régi honlapon is közzétett receptet gyűjtöttem össze, amelyek talán még a legválogatósabb kicsik kedvét is meghozzák az almával való barátkozáshoz.

1. Almás-körtés smoothie

Almás-körtés smoothie. Fotó: Kardamom
Almás-körtés smoothie. Fotó: Kardamom

Hozzávalók:

  • 1 alma
  • 1 körte
  • ¾ kígyóuborka
  • ½ citrom frissen facsart leve
  • ásványvíz ízlés szerinti mennyiségben

Turmixoljuk össze alaposan a hozzávalókat és már szürcsölhetjük is a vitamindús nedűt.

2. Green Evi almás-hagymás krémje

Almás-hagymás krém. Fotó: Kardamom
Almás-hagymás krém. Fotó: Kardamom

Hozzávalók (kb. ½ bögrényi adaghoz):

  • 1 bögre reszelt alma
  • 1 bögre hajszálvékony szeletekre vágott vöröshagyma
  • 2 evőkanál kókuszolaj
  • só, bors

Egy kisebb serpenyőben vagy lábasban melegítsük fel az olajat, adjuk hozzá az almát és a hagymát, majd szórjuk meg sóval-borssal. Lassú fokozaton kb. 1 órán át főzzük a keveréket (megéri kivárni!), ezután konyhai botmixerrel vagy egy turmixgépben dolgozzuk krémmé. Érdemes egyszerre több adagot is készíteni, elég addiktív. A recept Green Evitől származik, a linkre kattintva olvashatjátok az eredeti verziót.

3. Mesés almás pités sajtkrém

Mesés almás pités sajtkrém. Fotó: Kardamom
Mesés almás pités sajtkrém. Fotó: Kardamom

Hozzávalók

  • 12 dkg natúr krémsajt vagy ricotta
  • 2 közepes meghámozott, felkockázott alma
  • 2 ½  teáskanál kókuszvirág-cukor (vagy nádcukor)
  • ½ teáskanál őrölt fahéj
  • csipetnyi szerecsendió
  • csipetnyi őrölt gyömbér
  • csipetnyi só

Keverjük össze az almát a fűszerekkel és a cukorral, majd egy tepsiben tegyük be a 200 fokra előmelegített sütőbe kb. 20 percre vagy legalábbis annyi időre, amíg puha, omlós lesz.

10-15 percre hagyjuk kihűlni, hogy azután egy kisebb edényben konyhai botmixerrel jól összedolgozhassuk. Ezt követően kanalazzuk hozzá a krémsajtot, végül a mixerrel az egészet keverjük simára. Az eredeti receptet Sarah oldalán találtam, ide kattintva ti is elérhetitek.

4. Fahéjas sült alma

Fahéjas sült alma. Fotó: Kardamom.
Fahéjas sült alma. Fotó: Kardamom.

Hozzávalók 6 gerezdhez:

  • 3 alma
  • 2 evőkanál kókuszolaj
  • 2 teáskanál fahéj
  • 3 evőkanál kókuszvirág-cukor
  • 2,5 evőkanál zabpehely

Egy kisebb tálban keverjünk össze alaposan 1 evőkanál kókuszolajat, 1,5 evőkanál kókuszvirág-cukrot és 1 teáskanál fahéjat, majd kenjük finoman a félbevágott, kimagozott almagerezdekre.

A gerezdeket tegyük egy tepsibe, fedjük le az egészet alufóliával és a 200 fokos, előmelegített sütőben kb. 10 percig süssük őket. Ezután távolítsuk el az alufóliát, és anélkül tegyük vissza az almákat újabb 10 percre.

Vegyük ki az almákat a sütőből, és egy kis tálban keverjük össze a maradék olajat, cukrot és fahéjat a zabpehellyel, majd ebből a keverékből helyezzünk egy-egy kanállal az almagerezdek tetejére. Ezt követően tegyük vissza őket egy utolsó körre a sütőbe, kb. 10-15 percre (de legalábbis addig, amíg szép aranybarnák lesznek). Az eredeti receptre egyébként itt bukkantam.

Fahéjas sült alma. Fotó: Kardamom.
Fahéjas sült alma. Fotó: Kardamom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik