Élet-Stílus

Magyar Termék lett Mága Zoltán

Több évtizedes munkásságáért a Magyar Termék Nagydíj Kárpát-medencéért Nívódíjat; a hagyományteremtő, 2009 óta megrendezett budapesti újévi koncertjéért pedig Magyar Termék Nagydíjat vehetett át Mága Zoltán hegedűművész kedden a parlamentben.

A kultúra területéről Mága Zoltán az egyedüli, akinek két díjjal méltatták munkásságát – közölte a művész kommunikációs ügynöksége az MTI-vel.

A Magyar Termék Nagydíjra idén 38 kategóriában lehetett pályázni, a bírált pályaművek 92 százaléka nyerte el a címet.

A Mága Zoltán által 2009-ben életre hívott újévi koncertet több mint százezren láthattak már a Papp László Budapest Sportarénában, több tíz millióan pedig a televíziók képernyőjén keresztül határainkon innen és túl. Mága Zoltán műsorát Európa egyik legnagyobb és legnívósabb újévköszöntő gálaestjeként tartják számon. Az elmúlt nyolc évben Kossuth-díjas és világhírű művészek mellett a nemzet színészei és a hazai könnyűzenei élet kiválóságai is színpadra léptek a gálán.

Mága Zoltánt a külhoni magyarságért végzett kulturális missziójáért is kitüntették.  A hegedűművész a díjátadót követően úgy fogalmazott: “majd’ két évtizede személyes indíttatásból dolgozom határon túli honfitársaimért, ezért megtisztelő hogy a külhoni magyarságért végzett kulturális missziómat, karitatív tevékenységeimet elismerik”.

“A Kárpát-medencében élő magyarság az országhatárok ellenére hűen őrzi a magyar hagyományokat, a nyelvet, a népzenét, a kultúrát, amit nekünk, anyaországiaknak is ugyanolyan tisztelettel kell tennünk. Minden évben meghívom határainkon túl élő honfitársaimat is a budapesti újévi koncertemre, hogy együtt köszönthessük az új esztendőt” – idézi a közlemény Mága Zoltánt, aki azt ígérte, hogy a 2017. január 1-jei újévi koncerten is világsztárokat hallhat majd a közönség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik