Wesley Evans a Jasperben (Texas állam) található börtön vendégszeretetét élvezte egy ideje. A 20 éves férfi március óta ült, többek között erőszakos rablásért, gyújtogatásért, autólopásért, de nem ez volt az első alkalom, hogy rács mögött töltötte napjait.
A fogvatartott a napokban a megyei kórházba került, hogy megröntgenezzék a kezét, és ezt remekül kihasználta: meglépett.
A rendőrségre egy ismeretlen személytől bejelentés érkezett, amely szerint a férfi barátnőjének lakásán található; a szervek azonnal a helyszínre siettek, és valóban ott találták Wesley Evanset. A férfi
és a bilincs, amelynek láncát már kettévágta. Kész csoda, hogy a 180 centis elítélt befért a háztartási eszközbe.
Evans immár ismét a börtönben van, és a fentebb felsorolt bűnök mellett immár a szökés is a bűnlajstromát gyarapítja.