Élet-Stílus

Örökbefogadta súlyos beteg páciensét az ápolónő

A kislány vérszerinti szülei már közvetlenül a szülés után lemondtak a gyerekről, mert egy ritka genetikai rendellenességgel született.

Mikor a 27 éves ápolónő, Amber Boyd és – a ma már – örökbefogadott kislánya először találkoztak, a kis Nicole nem volt magánál. Orvosaitól erős fájdalomcsillapítókat kapott, sőt, le is bénították, hogy kezelhessék ritka betegségét. Nicole ugyanis egy omphalocele nevű rendellenességgel, vagyis nyitott hasfallal jött a világra, ennek következtében a belső szerveinek egy része a testén kívül fejlődött.

Kép forrása: GoFundMe
Kép forrása: GoFundMe

A gyerek vérszerinti szülei már közvetlenül a szülés után lemondtak róla, így a kislányról a kórház újszülött intenzívosztályán szolgálatot teljesítő nővérek gondoskodtak. Többek között Amber Boyd is, aki elmondása szerint rövid idő alatt olyan szoros kapcsolatot alakított ki a gyermekkel, hogy végül úgy döntött, magához veszi őt. Amber a Today című amerikai hírműsorban árulta el, hogy összesen 18 hónapot töltött Nicole-lal a kórházban.

“Én voltam az elsőszámú ápolója, és nem tagadom, nagyon a szívemhez nőtt. Ez a kislány egy igazi harcos, aki megérdemli, hogy igazi családban nőhessen fel” – mondta Amber, majd hozzátette, gyerekkora óta az volt a legnagyobb vágya, hogy ápolónő lehessen.

“Mikor 2013-ban férjhez mentem, lett még egy nagy vágyam, éspedig, hogy anya lehessek. Boldog vagyok, hogy gyors egymásután mindkét vágyam teljesülhetett.”

Amber a műsorban elmondta, mióta tavaly októberben átesett egy fontos műtéten, Nicole megtanult kúszni, mászni, sőt, lábra is állt. “A sebészeknek sikerült bezárniuk azt a nyílást a hasfalán, ami eddig megakadályozta őt mindebben” – lelkendezett a fiatal nő, majd hozzátette, az orvosok hamarosan eltávolítják azokat a csöveket is, melyek eddig Nicole légzését és táplálkozását támogatták.

Kép forrása: GoFundMe
Kép forrása: GoFundMe

“Ha minden jól megy, rövidesen már ezekre sem lesz szüksége.”

Amber és férje azt mondják, boldogabbak nem is lehetnének. A kis Nicole tökéletesen beilleszkedett családjukba így most az tervezik, hamarosan újabb speciális gondozást igénylő babát vesznek majd magukhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik