Élet-Stílus

A nagymama miatt halogatta esküvőjét a fiatal pár

A 43 éves férfi végül szerelme kórházi ágya elé térdelve kérte a kezét.

“Mikor kiderült, hogy Yang súlyos beteg, elhatároztam, hogy megkérem a kezét. Nem érdekel, mennyi időt tölthetünk ezután együtt, a fontos az, hogy teljesítsem a neki tett ígéretemet”

-idézi a 43 éves, a kínai Wuhanból származó férfit, Xen Pinget a Shanghaiist. A férfi a különleges eljegyzés után a helyi lapoknak elmondta, azért várt hosszú éveket a lánykéréssel, mert szerelme családja nem akarta őt elfogadni.

“Légkondícionálók javításával foglalkozom, ami szerintük alantas munka, ezért nem akartak beleegyezni abba, hogy feleségül vegyem Yangot.”

2010-ben, miután meghalt a frigy legnagyobb ellenzője, Yang nagymamája, Peng úgy érezte, eljött az ő ideje: hogy most már megkérheti Yang kezét. Csakhogy még ugyanebben az évben kiderült, a fiatal nő édesanyja mellrákkal küzd, Yang pedig mindenben segíteni szeretett volna az édesnyjának, ezért Peng ismét elhalasztotta a lánykérést. Egészen mostanáig.

Kép forrása: Shanghaiist
Kép forrása: Shanghaiist

Penget végül az vette rá, hogy ne halogassa tovább élete legfontosabb kérdését, hogy az év elején szerelmét, Yangot is mellrákkal diagnosztizálták. A fiatal nő ráadásul már túl későn kért orvosi segítséget: noha az állapota stabil, a daganat szétterjedt a testében, ezért az orvosok nem merik operálni sem. Szerelme végül a kórházi ágya előtt térdelve kérte meg a kezét, és a közelmúltban feleségül is vette:

“Nem lett volna szabad ilyen sokat várni az esküvővel, de bízom abban, hogy Yang állapota javul majd, hogy a feleségem lett.”

Kínában egyébként az utóbbi években rohamosan nő a rákbetegséggel diagnosztizáltak száma: csak tavaly 4 millió embert diagnosztizáltak a betegséggel, közülük 3 millióan meg is haltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik