Élet-Stílus

Banán + tojás = palacsinta

Ne lepődjetek meg, ha húshagyókedden az angolszász gasztroblogokról csupa ínycsiklandozó palacsinta integet felétek, a világ számos országában ugyanis nagy hagyománya van az ezen a napon történő palacsintasütésnek.
banán+tojás=palacsinta3
Két összetevős palacsinta. Fotó: Kardamom

A „nemzetközi” palacsinta nap lényege, hogy a nagyböjt kezdetét, azaz hamvazószerdát megelőző napon, az utolsó kacsasült-falatok és farsangi rendezvények mellett (helyett) egyfajta „kicsapongásként” összeszedik a konyhában az ünnepekről visszamaradt lisztet, tojást, zsírt, tejet, cukrot, lekvárt, mogyorókrémet, stb., és mennyei palacsintákat készítenek belőlük. Egyrészt azzal a céllal, hogy a böjti időszak előtt az ember még utoljára egyen egy „kiadósat”, másrészt, hogy az ezután következő 40 önmegtartóztató nap során véletlenül se kísértsék meg a konyhából az efféle csábító nyalánkságok.

Ezen a napon egyébként több angliai településen is előszeretettel rendeznek speciálisan erre a napra hangolt futóversenyeket, amelyek különlegessége, hogy a rajtvonalhoz állóknak főkötőt és kötényt viselve, kezükben egy palacsintasütővel kell megtenniük az adott, általában 380 méteres távot, mégpedig úgy, hogy a táv teljesítése során legalább háromszor kell a levegőbe feldobva megfordítaniuk a tésztát a serpenyőben. A hagyományt a 15. századból eredeztetik: a legenda szerint egy Olney nevű kis faluban egy háziasszony épp palacsintát sütött, amikor a megszólaló harangszó hirtelen emlékeztette, hogy a nagy főzésben megfeledkezett a miséről és ijedtében palacsintasütővel a kezében egészen a templomig futott.

Az alábbi, mindössze két hozzávalót igénylő palacsinta elkészítésétől biztosan nem kell megijedni. 5 mini palacsintához csupán vegyünk 1,5 banánt és 2 tojást:

2 Ingredient PancakesQuick, easy, delicious! All it takes is two ingredients for an amazing breakfast! Watch More On —> www.fmtv.com

Közzétette: Food Matters – 2015. november 9.

 

Bár a tészta már önmagában is édes, de ha palacsinta, legyen kerek, úgyhogy ami csak a kezem ügyébe akadt a konyhában reggel, rápakoltam: almaszeletek, naspolyapüré pirított dióval, orda egy kis gránátalmával.

Ti mikor készítettetek utoljára palacsintát? Nemzetközi nap ide vagy oda, máskor is bátran elő azokkal a serpenyőkkel!

banán+tojás=palacsinta2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik