Élet-Stílus

Lezárják a római Szent Péter teret

Az olasz hatóságok az utolsó tüzetes biztonsági ellenőrzést végzik el a szentév keddi megnyitása előtt.

Tűzszerészek és az olasz terrorizmus ellenes egységek emberei vizsgálják át utoljára a Szent Péter térre vezető római utcákat. A Vatikán környéki épületek ismételt átfésüléséről van szó, de a biztonságiak ellenőrzik a környékbeli csatornahálózatot, valamint a Vatikán felé vezető római hidakat is, amelyeken a zarándokok majd áthaladnak. Az éjszaka mesterlövészek helyezkednek el a Vatikánra és a Szent Péter térre néző épületek tetején.

A Szent Péter teret reggel fél hétkor nyitják meg. Ettől az időponttól léphetnek be azok, akik részt vesznek a Ferenc pápa által bemutatott szentmisén, amelynek keretében a pápa megnyitja a Szent Péter-bazilika szent kapuját. A Szent Péter térre való belépéshez előzetes regisztráció szükséges a szentév hivatalos vatikáni honlapján, a jegyek ingyenesek.

A Szent Péter tér környéke kedden kiemelt biztonsági övezetnek, úgynevezett vörös zónának számít, ahova csak három ponton felállított ellenőrzési kapun át lehet bejutni, a zóna kizárólag a gyalogosforgalom előtt nyitott. A tér környékén kétezer rendőr, csendőr, katona szolgál, a Szent Péter tér és a Róma belvárosa feletti légteret tíz kilométeres körzetben lezárják.

A becslések szerint kedden 50-100 ezres tömeget várnak, számos magas rangú külföldi állami delegáció és ezer akkreditált újságíró vesz részt a szentév megnyitásán. “A terrorizmus veszélye ma már globális, de Rómát jelenleg nem fenyegeti konkrét terrorveszély” – jelentette ki Franco Gabrielli római prefektus, az olasz polgári védelem volt vezetője. Kiemelt a készültség Róma központjában is, ahol Ferenc pápa kedd délután tesz látogatást, amikor felkeresi Szűz Máriának a Spanyol-lépcsőnél levő kegyoszlopát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik