Sebők Évát az ózdi „Bolyky suliban” mindig is arról ismerték, hogy kifejezetten szereti a kihívásokat és nem riad vissza semmitől, ha a gyerekekről van szó. Nagy fejtörést okozott számára, mit tehetne azért, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeknek meglévő nehézségeik mellett ne kelljen még azzal is megküzdeniük, hogy társaik kicsúfolják őket, amiért külön foglalkozásokra kell járniuk. Élete nagy kalandjába vágott bele, amikor kutyaterápiát kezdett alkalmazni a fejlesztésben. Repce, a magyar vizsla, akinek Éva már a kiképzésében is aktívan részt vett, mint négy lábon járó, élő motiváció, és mint eszköz is segíti a gyermekek oktatását és nevelését. A módszer eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már több tanuló is búcsút mondhatott az SNI státusznak. A legcsodálatosabb változás az iskolában mégis az, hogy kutyaterápiás foglalkozásra járni olyan nagy kiváltságnak számít, hogy a különben jól teljesítő gyerekek is próbálnak bejutni a „kutyások társaságába”.
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 16:35 Görögországot vette célba a magyar agrármulti
- 16:20 Szijjártó szerint az „ukrán zsarolás” miatt építünk új olaj- és dízelvezetéket Szerbiával
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 15:15 A kiszámíthatatlanság diadala – így ejtette ki a Fradi a Ludogorecet
- 15:15 Két hónapra bezárják az Arzenált a hatóságok
- 15:14 Állami cégeknek kell munkát adniuk a gyermekvédelmis fiataloknak, de a javítóintézetből kikerülők kimaradnak
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását
- 15:07 A tárgyalások ellenére továbbra is esélyes az amerikai háború Iránnal
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 10:34 Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 10:29 A DK és a Kutya Párt még messze a listaállítástól
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 11:40 „Belső információink alapján egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzést végezzenek” – mondta el Magyar Péternek egy férfi, aki éveken át dolgozott a gödi Samsung-gyárban
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 05:30 Kvíz: Biztos, hogy ismered a világ legnagyobb városait?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
