Élet-Stílus

Munkát keres a világ egyik legkevésbé szimpatikus embere

A milliomos tolvajnő nem hajlandó akármilyen munkát elvállalni. Sőt.

Kim Farry bizonyára minden idők egyik legkevésbé népszerű embere az Egyesült Királyságban. Színes életét egy új dokumentumfilmben ismerhetjük meg, nézzük a legérdekesebb részleteket, amelyek (szerintünk) nem vívják ki a többség rokonszenvét:

  • Az 54 éves nő kilencéves kora óta lopásokból élt.
  • Harminc alkalommal ítélték el, ötször kellett börtönbe vonulnia.
  • 45 éves tolvajkarrierje során megközelítőleg 2 millió fontot (kb. 865 millió forint) „keresett”.
  • Jelenleg munkanélküli. Segélyből él, amelynek összege heti 250 font (100 ezer forint).

Azért ne ítéljük el egyből Kimet: a Mirror szerint az egykor sikeres tolvaj most állást keres. Igaz, bizonyos feltételeket támasztott jövendőbeli munkahelyével szemben: azt mondja, csak akkor hajlandó dolgozni, ha olyan pozíciót ajánlanak neki, ahol heti 1000 font (432 ezer forint) a fizetés – ez esetben talán megfontolná a segélyek nélküli életet.

Képesítése nincs, ezért az általa megpályázott állásokra esélye sincs. Egy konditerembe szívesen elment volna dolgozni, de ott mindössze évi 18 ezer fontot (7 millió forint) keresett volna, ő azonban ennek legalább a duplájára vágyik.

Luxusra épülő életéről – lakás London egyik legmenőbb negyedében, drága ruhák, plasztikai sebészeti beavatkozások, manikűr, pedikűr és hasonlók – ugyanis nem hajlandó lemondani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik