Élet-Stílus

Kiderült, mire gondolnak a vőlegények az esküvőjük közben

Van, aki egész végig arra koncentrál, hogy ne sírja el magát. És van olyan is, aki már a boldogító igen előtt tudja, rossz döntést hozott.

Igaz persze, hogy nem ők a többség. Legalábbis ez derül ki a Reddit nevű közösségi oldalon indult mélyenszántó beszélgetésnek, ami egy igen egyszerű kérdéssel indult: „vajon mit éreznek a leendő férjek, mikor megpillantják a menyasszonyukat az oltár felé lépdelve?” A kérdést feltevője egy nap alatt több mint háromezer választ kapott.

Hogy meglepő, vagy sem, azt mindenki döntse el magában, de a válaszadók többsége élete legboldogabb pillanataként emlékezett vissza arra, mikor meglátta jövendőbelijét közeledni abban a bizonyos hófehér ruhában.

„Egyfolytában azt mondogattam magamnak, hogy ne bőgj, ne bőgj, ne bőgj” – írta az egyik boldog – ma már – férj.

„Két gondolat kergette egymást a fejemben. Az egyik, hogy csak el ne essen, a másik pedig, hogy miért nem sír úgy, mint én”– írta egy másik válaszadó.

Persze akadtak, akiknek még életük legfontosabb pillanatában is valami egész máson járt az eszük. Így például annak a válaszadónak is, aki, miközben leendő feleségét nézte közeledni, már a lakodalomra, egész pontosan az előételként felszolgálandó sonkás-aszparátuszos különlegességre gondolt. És még csak nem is ő volt a legrosszabb.

Válaszoltak ugyanis olyan férjek is, akik már az esküvőjük napján is tudták, hibát követnek el. „Ránéztem és emlékszem az volt az első gondolatom, hogy ezzel elkövettem életem legnagyobb hibáját. Két és fél évvel később el is váltunk” – írta egyikük. „Nem kéne, ez baromi rossz ötlet” – írta egy másik, aki most júniusban költözött külön feleségétől.

„A feleségem három nappal az esküvőnk előtt vesztette el a gyermekünket. Még a ceremónia reggelén is kórházban volt, ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy tartsuk meg az esküvőt. A násznép tagjai közül csak a legközelebbi barátok és családtagok tudták, min mentünk keresztül” – írja a férj, majd hozzáteszi, mikor meglátta közeledő menyasszonyát csak arra tudott gondolni, mennyire nagyon szereti őt. „Micsoda erős, csodálatos nő vagy, és hamarosan a feleségem leszel – erre gondoltam.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik