Az önismeret tulajdonképpen önmagunk megértését jelenti. Ki vagyok? Mit szeretek? Mik a céljaim? Miben vagyok ügyes? Lehetne hosszasan folytatni a sort, és talán triviálisnak is tűnhetnek ezek a kérdések, de ha a felszín mögé nézünk, az emberek jó része nem tud valódi ön-azonos válaszokat adni ezekre a kérdésekre.
Sokan, ha egy élethelyzetben nem érzik jól magukat, el kezdenek agresszívan felelősöket keresni. Gyakran általánosítanak, így igazolva, felmentve magukat az alól, hogy megvizsgálják saját felelősségüket az adott helyzet kialakulásában.
Az emberek gonoszak. A férfiak bunkók/félnek tőlem. A nők mind hisztisek…
Természetesen van egy sor olyan külső körülmény, amin nem, vagy csak nagyon nehezen lehet változtatni, de fölteszünk-e magunkra vonatkozó kérdéseket is ezekben a helyzetekben?
Miért rúgnak ki mindig fél év után? Vajon mi az én oldalam abban, hogy minden párkapcsolatom zátonyra fut? Talán azért menekülnek el a férfiak mellőlem, mert irányítani akarom az életüket? Lehet, hogy a figyelem hiány miatt hisztizik mellettem minden nő?
Ez a fajta kérdésfeltevés az önismeret alapja. Ez egy mélyebb szint, ami az én valódi indítékaimról, motivációs rendszeremről szól. A valódi önismeret első lépése, hogy tükörbe nézek, és vállalom a kockázatot, hogy akár olyat is meglátok, amit nehezen illesztek be az addigi énképembe, normarendszerembe.
Az is lehet, hogy a férfiak nem szemetek, de olyan kapcsolatom volt édesapámmal, amik a mai napig befolyásolja tudattalanul benyomásaimat a férfiakról. Esetleg azt is meglátom, hogy én magam se viselkedek velük szépen, de rettegek attól, hogy valakit közel engedjek magamhoz.
Ezen a szinten megértem, tudatosítom, hogy milyen élmények, tapasztalatok befolyásolják hozzáállásomat. Ehhez ki kell nyitni magam, hogy beengedjem azokat a visszajelzéseket is, amik nem férnek bele énképembe. Ha nem is értek vele egyet, legalább gondolkozzak el rajta. Kell még bátorság, eltökélt szándék, hiszen könnyen lehet, hogy addig igaznak vélt énképünk megrendül. Nagyon nehéz, érzés tud lenni, ha valaki rálát személyes történetének a hamisságaira.
Például: XY 30 éves, azt gondolja magáról, hogy egy békés, rugalmas, mindent elfogadó ember. Előző kapcsolati kudarcai révén már megtanulta, hogy néha fel kell vállalni véleményét ahhoz, hogy tudja a másik, ha valami nem jó neki. Egy önismereti munkában tovább lépve rájön arra, hogy ő nem egy békés mindent elfogadó Buddha, hanem egy gyerek kora óta szorongó, konfliktus helyzetben leblokkoló ember, aki nem hiszi el, hogy ő úgy is szerethető, ha vannak saját vágyai.
Hallgassunk bele XY fejébe kicsit:
Hazudtam magamnak ennyi éven keresztül? Ha ez így van, elhihetem magamnak a valóság többi dolgáról alkotott véleményem? Amikor Zs azt mondta nekem, nem is bántani akart, hanem őszinte volt hozzám?
Annál nehezebb tükörbe néni, minél többet hazudtam magamnak. Bármennyire megterhelő is lehet egy ilyen belső munka, megéri!
Önmagam megismerése, – tudatosítása, hogy öntudatlan mintáimmal, dédelgetett haragommal, magányos önsajnálatommal én ugyanannyira részt vettem sérelmeim megrendezésében – a kulcs ahhoz, hogy kezembe vegyem életem irányítását.
Megéri, mert segíthet abban is, hogy régi emberi sérelmeimen túllépjek. Ha én az önhazugságaimmal megbántottam embereket, a másik fél sem biztos, hogy egy rossz, gonosz ember. Az is lehet, hogy az önmaga előtt sem ismert komplexusai törnek zúznak olykor.Természetesen nem kell mindenkit szeretni, azt is lehet mondani, hogy én vele soha többet nem akarok beszélni, de nekem lesz harmonikusabb az életem, ha nem iszom bele minden nap sértettségem, haragom poharába.
Ha én értem magam, a másiknak is érthetővé tudom magam tenni, így egy sor konfliktus elkerülhetővé válik.
Ha péntekenként nem szólok hozzád, és még morgok is, az nem azért van, mert bajom van veled, hanem azért mert főnököm kiborít, és péntekre elfáradok.
Ha én értem magam, a másik is érthetőbbé válhat számomra.
Én is tudok néha feszült lenni, attól még szeretem. Most ő feszült valamiért, de ez nem biztos, hogy rólam szól.
Számos példát lehetne még felsorolni, hiszen az önismeretem mindenre kihat. Ez az alapja annak, hogy a saját életünket éljük. Megmutathatja célját életünknek. Ha nem a saját önvalónkból vágyott életet éljük, megbetegszünk! Ki fizikailag, ki lelkileg. Akarhatok én erőnek erejével menő sikeres ember lenni, ha nem bírom a stresszt, ha igazából nem szeretek sok emberrel ismerkedni, nem leszek boldog. Ha csak önbizalom hiányom, szüleim, akármi/akárki képét követem, mert fogalmam sincs arról, mit is szeretnék igazán, az egész életem egy elkeseredett küzdés lesz valamiért, ami nem is az enyém.
Az önismereti munka az igazi felelősségvállalás önmagamért. Elég az őszinte szándék, nem kell mindenkinek megvilágosodott mesternek lennie. Az is lehet, hogy sohasem lesz teljes a térkép önmagamról, de ha ennyi energiát sem rakok bele életembe, milyen alapon követelem dühösen a boldogságot?
