Élet-Stílus

A fél ország összefogott a vak, kopasz komondor megmentéséért

Két nap alatt több mint kétszázezer forintot gyűjtöttek a kutya gyógyíttatására.

Pucér Bubu: csupaszsága miatt ezt a nevet kapta a Cerberos Állatvédő Egyesülettől az a végletekig elhanyagolt, csontsovány és vak komondor, aki néhány nappal ezelőtt botorkált be egy Miskolchoz közeli tanyára. Az állatvédőket a tanya tulajdonosa értesítette, akik ezután gondjaikba vették a sorsára hagyott, idős állatot és haladéktalanul megkezdték gyógyíttatását is.

Az azóta elvégzett orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy a mindössze 26 kilós Bubu súlyos rühben szenved, bélférges, és, ha mindez nem lenne önmagában elég rossz, még immunproblémákkal is küszködik. A kutya állapota az elmúlt napokban szerencsére sokat javult: a gondos törődésnek és a kezelésnek köszönhetően ma már a farkát is csóválta.

Joó István, a Cerberos Állatvédő Egyesület elnök az RTL Klub híradójának nyilatkozva elmondta, ma már 50 százalék az esély arra, hogy Bubu túléli a megpróbáltatásokat. Hozzátette, a hányattatott sorsú kutya megmentésére a fél ország összefogott: volt, aki a nyaralásra félretett pénzéből adományozott és olyan is, aki a szülinapi ajándékának az árát ajánlotta fel Bubunak.


Kép forrása: Facebook / Joó István

Ha felépül, az idős kutya az állatvédőknél marad, akik most egy olyan menhelyet alakítanak ki, ahol a Bubuhoz hasonló sorsú kutyák és macskák méltó módon fejezhetik be az életüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik