Élet-Stílus

Egyszerre három életet mentett egy egyszerűnek tűnő orrvérzés

Amikor a 14 éves Crystal orra két éve megállíthatatlanul vérezni kezdett, még fogalma sem volt róla, hogy hamarosan a saját és szülei életét is ennek köszönheti majd.

“Először akkor mentünk orvoshoz, mikor 2013-ban annyira vérezni kezdett az orrom, hogy otthon kellett maradnom miatt” – idézi a New York Daily News című amerikai lap a 14 éves dallasi lányt, Crystal Ennst. “Miután megvizsgáltak, elállították a vérzést és közölték a szüleimmel, hogy semmi bajom. Nyugodtan hazavihetnek” – tette hozzá a fiatal lány.

Crystal akkor még nem tudta, hogy az újra és újra visszatérő heves orrvérzés hamarosan nem csak az ő, de a szülei életét is megváltoztatja majd. “A sokadik alkalom után a szüleim elérték, hogy az orvosok alaposabban kivizsgáljanak. Ekkor derült ki, hogy egy olyan, veleszületett vesebetegségben szenvedek, ami átültetés nélkül könnyen az életembe kerülhetett volna.”


Kép forrása: The Huffington Post

Miután kiderült, hogy Crystalnak átültetésre lesz szüksége, édesanyja, Cristy és édesapja, Mark is habozás nélkül jelentkezett donornak. Csakhogy az átültetéshez szükséges vizsgálatok során kiderült, mindketten vesedaganatban szenvednek. “Magától értetődő volt, hogy felajánljuk a vesénket, hiszen csak az járt a fejünkben, hogy megmentsük a lányunk életét” – mondta Mark a CBS Newsnak, majd hozzátette, furcsa érzés volt rádöbbennie, hogy éppen ennek a vészhelyzetnek köszönheti életét. “Biztos vagyok benne, hogy egyébként sosem teszteltettem volna magam és a betegségem se derül ki.”

Mark felesége, a 39 éves Cristy is hasonlóan nyilatkozott. A négygyermekes édesanya elmondta, hálás legidősebb lányának, hogy segítségével kiderült a betegsége. “Azzal, hogy kezelni kezdtek minket, esélyt kaptunk arra, hogy meggyógyulhassunk” – mondta a nő.

Crystal végül a nagynénjétől kapott vesét és most szüleivel együtt, otthon lábadozik. A New York Daily Newsnak elmondták, az orvosok végül megállapították, hogy az orrvérzésnek, ami mindhármuk életét megmentette, semmi köze nem volt a vesebetegséghez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik