Élet-Stílus

Babáját szoptató modell pózol a magazin címlapján

Az ausztrál ELLE előfizetői különleges fotóval nyitó magazint kapnak kézhez.

A Nyugati téri McDonald’s-ból kiküldött szoptató kismama, és az ez elleni tiltakozást kifejező akció fényében különösen érdekes, hogy milyen címlappal jelenik meg az ausztrál ELLE júniusi száma.

A gyönyörű szigetországi modell, Nicole Trunfio látható rajta fél- (vagy inkább negyed)meztelenül; a képen azt örökítették meg, ahogy kisfiát szoptatja.

Az ausztrál modell az Instagram-oldalára is feltette a fényképet, és írt hozzá „magyarázatot” is: a címlapfotóval nem vitát akartak generálni, vagy netán megbotránkozást kelteni; mindössze a szoptatás természetességére kívánták felhívni a figyelmet.

„Büszke vagyok erre a címlapra, és arra is, amiről szól” – írja Trunfio, aki szerint az anyaságnál nincs szebb dolog.

Érdekesség, hogy a bolti példányokon ennél hagyományosabb anya-gyermeke kép lesz látható, ahol a modell csak a karjaiban tartja az alvó babát. A szoptatós verziót a lap előfizetőinek járó példányok tartalmazzák majd.

A magazin főszerkesztője a BuzzFeednek elmondta: nem előre eltervezett fotóról van szó, egyszerűen az történt, hogy Trunfiónak valóban a fotózás közben kellett megetetnie a babát, és így jött az ötlet, hogy készüljön egy alternatív címlap is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik