Belföld

Szoptatós flashmobbal tiltakoznak a Nyugati téren

szoptatás (Array)
szoptatás (Array)

Egy anyukát aláztak meg egy Nyugati téri gyorsétteremben, ezért fognak tiltakozni a kismamák a téren.

Kapcsolódó cikkek

Szoptatós kismamát aláztak meg a Nyugati téri McDonald’sban, ami miatt a Jól-Lét Alapítvány flashmobot tervez pénteken 11 órára a térre. A kismama négyhónapos gyerekét akarta megetetni, még egy dolgozót is megkérdezett, szabad-e (ő rábólintott), ekkor jött oda a biztonsági őr hozzá. Miután az őr beszélt az étterem vezetőjével, visszatért, azt mondta, „ez itt nem elfogadott tevékenység”- írja az alapítvány csütörtöki közleményében. A nő panaszt írt a vezetőségnek, választ még nem kapott.

A közlemény idézi Ferenc pápát, aki egy miséje közben mondta a jelen lévő nőknek, hogy bátran szoptassanak, de a hazai jogszabályok is előírják, hogy senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés anyasága miatt. Az alapítvány szerint az eset felveti a hátrányos megkülönböztetés és a zaklatás gyanúját. A flashmobon egyébként cikkünk megírásakor már több mint 260 ember jelezte részvételét.

Reagált a McDonald’s

Közben befutott a McDonald’s válasza is. A gyorsétteremlánc azt írja, éttermeikben lehetőségük van az anyáknak a szoptatásra, mivel a McDonald’s családbarát hely. Úgy tudják, az említett esetben egy éttermi dolgozó helyesen eljárva megengedte az anyának, hogy szoptasson, de aztán beavatkozott “a külső cég alkalmazásában álló biztonsági őr”.

Ők úgy tudják, az őr nem tessékelte ki az anyukát, de “arra utaló megjegyzése, hogy a csecsemő szoptatása nem elfogadott tevékenység éttermeinkben, nem cégünk álláspontját tükrözi, kifejezetten ellentétes a McDonald’s családbarát szemléletével.” Az étterem belső vizsgálatot indított és felvette a kapcsolatot az anyukával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik