Élet-Stílus

Mosakodásra kényszerítették a büdös utast a buszon

Addig nem volt hajlandó elindulni a sofőr, amíg a nő el nem ment a mosdóba, hogy rendbe szedje magát.

A biztonsági személyzet kísért el egy utast a londoni Victoria buszpályaudvaron a mosdóba, ahol arra kötelezték, mosakodjon meg, mert túlságosan büdös volt – jelentette a brit sajtó. Egy utas videóra is vette a jelenetet, miután hallotta, hogy a sofőr egy biztonsági embernek azt mondja: „Most mit csináljak? Van egy büdösöm.”

A meg nem nevezett nő az LBC oldalán megjelent beszámoló szerint nem ellenkezett a számára minden bizonnyal kínos kérés ellen, és végül megmosakodva, és feltehetően már nem büdösen tért vissza a buszhoz, ami végül negyedórás késéssel indult el útjára.

 
Az utas, akit mosakodásra kényszerítettek
Fotó:LBC 

Az LBC az esettel kapcsolatban megkereste a buszjáratot üzemelő National Express közlekedési vállalatot. A cég szóvivője a lapnak elmondta: vizsgálják az esetet, de annyit meg tudott erősíteni, hogy „a céghez nem érkezett egyetlen panasz sem a kérdéses járaton utazó emberektől”.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.