Élet-Stílus

Nem engedte az orvosoknak az anya, hogy megmentsék kislánya életét

korhaz(960x640).jpg (kórház, )
korhaz(960x640).jpg (kórház, )

Bírósággal kellett megfenyegetni, hogy végül belemenjen az életmentő beavatkozásba.

A 37 éves New York-i anyuka – aki egyébként a neves Stanford Egyetemen biológiát tanult – hatéves kislányát február 22-én diagnosztizálták az egyik kórházban akut limfoid leukémiával (ALL), amit az anya kérésére három nappal később egy másik kórház vizsgálata is megerősített. Azonban amikor közölték vele, hogy azonnal meg kell kezdeni a kislány kemoterápiás kezelését, Janie Hsieh ellenállt, és nem akarta engedni a New York Egyetem kórházának, hogy alávessék gyermekét az életmentő beavatkozásnak – írta a helyi sajtó.

A kórház ekkor a manhattani legfelsőbb bírósághoz fordult, azt kérve, hogy az Angelina nevű kislányt helyezzék állami gyámság alá, hogy az anyát megkerülve el lehessen kezdeni a gyerek kezelését, amivel több mint 90 százalék esélye lenne a túlélésre. A kislány apja ezt a döntés nem tudta meghozni, mert a pár nem sokkal a kislány megszületése után szétvált.

A kórház hétfőn adta be keresetét a bíróságon, de másnap már vissza is vonta azt, miután Hsieh végül mégis engedélyt adott arra az orvosoknak, hogy megmentsék gyermeke életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik